eur:
394.01
usd:
365.68
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

Közel egy hónap után nyert ismét bajnokit az Újpest

A Vasas felett aratott magabiztos hazai győzelemmel csökkentette hátrányát a harmadik helyezett Videoton a Debrecennel és a Győrrel szemben a labdarúgó NB I-ben. Az Újpest március 16. óta először nyert bajnoki mérkőzést, immár a debütáló edző, a belga Marc Lelievre vezetésével.

A Debrecen és a Győr pontvesztésével a Videoton jó eséllyel pályázott a zárkózásra, így nem szegte kedvét a fehérvári csapatnak, hogy a kieső helyen szerénykedő Vasas gyorsan vezetést szerzett. A hazaiak a középkezdés után rögtön egyenlítettek. A gyors gólváltás után a Videoton irányított, veszélyeztetett is, de igazi gólhelyzetet az első félidőben már nem tudott kidolgozni.

Fordulás után aztán sokkal könnyebben jutott a Vasas kapuja közelébe a Vidi, és viszonylag korán el is döntötte a három pont sorsát. Kétgólos vezetése tudatában sem állt vissza a bajnok, látványos akciókkal jelezte fölényét. Az utolsó tíz percben sérülés miatt emberhátrányban játszott a Videoton, azonban az angyalföldiek így is képtelenek voltak a támadóharmadon belülre kerülni, vagyis nem forgott veszélyben a 4-1-es hazai siker.

Marc Lelievre vezetőedző a bajnokságban győzelemmel debütált az Újpest kispadján: a bennmaradásért küzdő csapata hazai pályán kétgólos sikert aratott a negyedik helyezett Budapest Honvéd felett. Az Újpest nagyon korán vezetést szerzett egy szerencsés góllal, s ezt követően is irányította a játékot a teljesen ötlettelenül játszó Honvéddal szemben, amely csak egy kihagyott büntetőig jutott.

A folytatásban sem változott a játék képe, a hazaiak támadtak, a vendégek pedig képtelenek voltak eljutni az ellenfél kapujáig, így az Újpest teljesen megérdemelten biztosította be sikerét egy újabb találattal.

Videoton FC-Vasas 4-1 (1-1)
Székesfehérvár, 2500 néző. Jv.: Berger
Videoton: Bozsovics - Szolnoki, Vinicius, Caneira (Vaskó 75.), Hector - Mitrovic (Tóth B. 72.), Sándor - Gyurcsó, Kovács I., Gosztonyi (Evandro 61.) - Nikolics
Vasas: Ilizi - Tóth B. (Katona 74.), Kovács G., Rubus, Görgényi - Ferkó (Kovács D. 58.), Mehmedagic (Varga G. 72.), Farkas, Dajic - Bárányos - Hercegfalvi
Gólok: Vinicius (8.), Sándor (47.), Nikolics (54., 71.), illetve Ferkó (6.)

Újpest FC-Budapest Honvéd 2-0 (1-0)
Szusza Ferenc Stadion, 4000 néző. Jv.: Kassai
Újpest: Balajcza - Kiss Z., Lipták, Mihajlovics, Pollák - Simon K. (Barczi, 80.), Vasziljevics (Litauszki, 91.), Kabát, Eninful, Remili (Balogh B., 86.) - Rajczi
Budapest Honvéd: Kemenes - Lovric, Botis, Debreceni, Hajdú - Tchami, Johnson, Ivancsics (Porcari, 37.), Vécsei, Vidovic (Faggyas, 63.) - Délczeg
Gólok: Vasziljevics (4.), Rajczi (79.)

A 24. forduló további eredményei
Szombaton játszották:
MVM Paks - DVSC-TEVA 0-0
FGSZ Siófok-PMFC Matias 2-1
Kecskeméti TE-ZTE FC 2-0
Ferencváros-Győri ETO FC 2-2
Lombard Pápa Termál FC-Haladás Sopron Bank 1-0
Pénteken játszották:
Kaposvári Rákóczi-Diósgyőri VTK 3-2

Az NB I állása:
1. DVSC-TEVA 24 16 8 - 48-17 56
2. Győri ETO 24 17 3 4 47-25 54
3. Videoton FC 24 15 3 6 46-18 48
4. Budapest Honvéd 24 11 6 7 39-29 39
5. Kecskeméti TE 24 11 5 8 43-33 38
6. Diósgyőri VTK 24 10 4 10 34-33 34
7. PMFC-Matias 24 8 10 6 31-34 34
8. MVM Paks 24 8 8 8 36-40 32
9. Ferencváros 24 8 6 10 26-25 30
10. FGSZ Siófok 24 7 9 8 26-33 30
11. Haladás Sopron Bank 24 6 9 9 28-32 27
12. Újpest FC 24 7 4 13 29-41 25
13. Kaposvári Rákóczi 24 4 12 8 29-37 24
14. Lombard Pápa Termál FC 24 6 5 13 22-34 23
15. Vasas 24 4 8 12 24-42 20
16. ZTE FC 24 - 8 16 21-56 8

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A kormány veszélyhelyzeti intézkedései vannak Brüsszel asztalán

A kormány veszélyhelyzeti intézkedései vannak Brüsszel asztalán

Az Európai Bizottság két ügyben is kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a közbeszerzésre vonatkozó uniós jogszabályok megsértésére hivatkozva még tavaly év végén, amelyek heteken belül új szintre léphetnek. A Portfolio uniós döntéshozóktól úgy értesült, hogy több esetben látnak még kételyeket a magyar közbeszerzési rendszert illetően, így valószínűleg további egyeztetésekre lesz szükség, ezek után májusban felszólítást küldhetnek, hogy ne citálják Magyarországot az Európai Unió Bírósága elé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×