Infostart.hu
eur:
360.86
usd:
316.76
bux:
143471.05
2026. július 27. hétfő Liliána, Olga

Menesztették a Diósgyőr edzőjét

Távozik a Diósgyőr labdarúgó-csapatának vezetőedzői posztjáról Benczés Miklós.

Dudás Hunor, a DVTK-t működtető Diósgyőr FC Kft. ügyvezető igazgatója azt mondta: a csapatnak új impulzusra van szüksége, mert megbomlott az együttes és az edző közti harmónia, ezért hétfőn közös megegyezéssel felmentették a vezetőedzői, illetve pályaedzői feladat ellátása alól Benczés Miklóst és Vitelki Zoltánt, akikre a klub utánpótlásában számítanak.

Az utódlásról elmondta, hogy nem akarnak elhamarkodott döntést hozni. Egy felkészült, nyelveket beszélő külföldi szakembert keresnek, de addig Szentes Lázár szakmai igazgató veszi át a csapat irányítását. A szakmai stábban marad Veréb György és Javier Reyes, a további segítők pedig klub utánpótlásából érkeznek.

A Diósgyőr pénteken kikapott a Siófoktól és az ötödik helyen áll.

Címlapról ajánljuk

Lando Norris nyerte a Forma–1-es Magyar Nagydíjat

Norris csapattársa, Oscar Piastri váltóhiba miatt néhány körrel a befutó előtt a második helyről esett ki. A négyszeres világbajnok Max Verstappen végzett a második helyen. A vb-pontversenyt vezető Kimi Antonelli lett a harmadik, és 50 pontra növelte előnyét a pontversenyben.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen volt időközi választás

Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen volt időközi választás

A Tisza Párt frakciója Sonnevend Pált, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanárát jelöli alkotmánybírónak Hende Csaba megüresedett helyére, a parlament pedig már hétfőn megválaszthatja a testület új tagját. Három településen tartottak ma időközi önkormányzati választást: Bárdudvarnokon és Bakócán polgármestert és képviselőket választottak, Békéscsabán pedig az új egyéni választókerületi képviselő személyéről szavaztak. Szeptembertől nyilvánosan is elérhetők lesznek az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai, ezt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter jelentette be. Megújul a Népliget és a Planetárium. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel vasárnap.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×