eur:
389.62
usd:
361.95
bux:
68002.24
2024. május 6. hétfő Frida, Ivett

A Debrecen lett az "őszi idény" bajnoka

A listavezető Debrecen Rezes góljával 1-0-ra nyert a Haladás otthonában a labdarúgó NB I 15. fordulójának szombati játéknapján, ezzel pedig veretlenül zárta az őszi szezont.

A Haladás kezdte jobban a mérkőzést, mégis szinte első helyzetéből a DVSC szerzett vezetést és a folytatásban már a lendületbe jött bajnokesélyes irányított. Fordulás után a Haladás nekiesett ellenfelének, ám nagyon kinyílt, így mindkét kapu előtt adódtak helyzetek, ám több gól már nem esett, összességében a taktikusan futballozó Debrecen egy góllal jobb volt ellenfelénél, megérdemelten nyert.

A sereghajtó ZTE hazai környezetben 1-1-es döntetlent játszott a Kaposvárral. A mérkőzés elején egy kaposvári helyzetre két óriási hazai lehetőség volt a válasz, ám hazai oldalon Balázs két méterről nem talált a kapuba. A somogyiak kontrákra rendezkedtek be, melynek eredményeként megszerezték a vezetést. A hazai csapat ezután megzavarodott, lassan talált magára, de sikerült az egyenlítés. Az első félidő hajrája egyértelműen a zalaegerszegieké volt.

A második félidőben negyedóra kiegyenlített játék után alaposan leült a mérkőzés, a két 16-os között folyt a játék. A ZTE nagy erőket mozgósított, hogy megszerezze első győzelmét, de a Kaposvár taktikus játékkal őrizte a döntetlent.

A Kecskemét 3-2-re győzött a Siófok ellen. A Siófok veszélyes kontratámadásainak köszönhetően megérdemelten jutott előnyhöz az első játékrészben az ötlettelenül, sok hibával játszó hazaiak ellen. A második félidőben Litsingi beállításával felgyorsult a hazaiak játéka, kiegyenlítettek, majd Lencse szép gólja a győzelmet jelentette a KTE számára.

A Diósgyőri VTK 3-2-re győzött a Vasas-Híd otthonában. Kezdeményezőbb, mozgékonyabb, veszélyesebb játékot nyújtott a Vasas az első félidő elején, de a diósgyőriek védelme nem hibázott. A helyi hangosbeszélő köszöntötte a hazai csapatot, illetve Lubos Ilizi kapust abból az alkalomból, hogy az angyalföldiek kereken hatszáz perce nem kaptak gólt bajnoki meccsen. Két perccel később aztán Budovinszky Krisztián véget vetett a szériának, így a szlovák hálóőr nem döntötte meg Szűcs Lajos rekordját. Hamarosan jött a borsodiak újabb találata, amelyben Ilizi alaposan benne volt. A továbbiakban kiegyenlített játék folyt a pályán, a kapuk felváltva forogtak veszélyben.

A második félidő elején kiegyenlített mezőnyjáték zajlott, elvétve egy-két helyzettel. Kulcsár kis túlzással a semmiből szerzett szépítőgólt a Vasasnak, majd egy perccel később Tisza Tibor hagyott ki óriási helyzetet, egy méterről a teljesen üres kapu mellé gurított. Megélénkült a játék, az utolsó negyedórában a Vasas átvette a kezdeményezést, a DVTK célja már csak az eredmény őrzése volt, de nem jártak sikerrel, ám egy gyors gólváltás után 3-2-re mégis megnyerte az élvezetes, jó iramú találkozót.

A Diósgyőr legutóbb május 14-én, Kazincbarcikán nyert bajnoki meccset idegenben, igaz, az még a másodosztályban történt. A jelenlegi szezonban ez volt a borsodiak első sikere vendégként.

A Budapest Honvéd Torghelle Sándor 93. percben szerzett góljával 1-1-es döntetlent harcolt ki a Pécs ellen. A hazaiak a góllövőlistán a kaposvári Periccsel holtversenyben éllovas Danilo révén már a harmincadik másodpercben megszerezhették volna a vezetést, de a brazil csatár ordító helyzetben az üres kapu fölé lőtt. Nem sokkal később Torghelle is gólt szerezhetett volna, de a Dibusz bravúrral hárított. A pécsi kapus nem sokkal a félidő vége előtt ismét egy hatalmas ziccert védett, a tőle induló kontrából pedig társai Bajzát révén vezetéshez jutottak.

A fordulást követően a Honvéd gyakorlatilag saját 16-osához szegezte a pécsi alakulatot, de sokáig úgy tűnt, hogy a vendég védelem, illetve a remeklő Dibusz "lenullázza" a hazaiakat, ám a 93. percben Torghelle egy kipattanót értékesített, ezzel pontot mentett csapatának. HALADÁS-DEBRECEN 0-1 (0-1)
Szombathely, 6000 néző. Jv.: Szabó Zs.
HALADÁS: Rózsa - Schimmer (Skriba, 46.), Guzmics, Korolovszky, Sluka - Búrány, Rajos (Horváth A., 80.) - Vujovics, Kovács I., Sipos - Kenesei (Oross, 68.)
DVSC: Novakovics - Nagy Z., Simac, Mészáros, Korhut - Rezes (Spitzmüller, 75.), Ramos, Bouadla (Nikolic, 88.), Szakály - Kulcsár (Bódi, 62.), Coulibaly
Gól: 0-1 Rezes (20.)

ZTE-KAPOSVÁR 1-1 (1-1)
Zalaegerszeg, 3124 néző. Jv.: Solymosi
ZTE: Jahic - Kocsárdi, Kovács Ge., Szalai (Bulatovic 63.), Hidvégi - Balázs Zs. (Turkovs 60.), Szakály D., Máté, Kamber - Tököli (A. Delic 72.), Meyé
KAPOSVÁR: Hajduch - Zsók, Bank, Graszl, Jánvári - Gujic (Diallo, 46.), Hegedűs, Pedro, Balázs B. - Bőle (Farkas 90.), Peric (Haruna, 46.)
Gólok: 0-1 Bőle (14.), 1-1 Meyé (30.)

KECSKEMÉT-SIÓFOK 3-2 (1-2)
Kecskemét, 2500 néző. Jv.: Berke
KECSKEMÉT: Németh - Maynard, Gyagya, Radanovic, Mohl - Savic, Bertus (Litsingi, 46.), Foxi - Gyurcsó (Stokic 75.), Lencse, Bori
SIÓFOK: Milinte - Mogyorósi, Nyári, Lengyel, Fejes - Haraszti (Lattenstein, 55.), Sowunmi, Tusori, Szabó J. (Melczer, 78.) - Kecskés - Bali (Bozovic, 65.)
Gólok: 0-1 Haraszti (22.), 1-1 Foxi (23.), 1-2 Tusori (45.), 2-2 Litsingi (48.), 3-2 Lencse (60.)
Kiállítva: Melczer (88.)

VASAS-DIÓSGYÕR 2-3 (0-2)
Illovszky Stadion, 3000 néző. Jv.: Kovács J.
VASAS: Ilizi - Kulcsár D., Gáspár, Kovács I G., Sütő L. - Dajics, Farkas I B. (Hudson-Odoi, 61.), Mehmedagic, Katona M. - Bárányos - Simic
DIÓSGYÕR: Rados - Vadász V., Gal, Budovinszky, Gohér G. - Arze (Takács P., 59.), Abdouraman, Lippai (Rakovic, 81.), Luque - Carreno (Seydi, 56.), Tisza
Gólok: 0-1 Budovinszky (17.), 0-2 Abdouraman (25.), 1-2 Kulcsár D. (61.), 2-2 Katona (86.), 2-3 Seydi (87.)

BP. HONVÉD-PÉCSI MFC 1-1 (0-1)
Bozsik Stadion, 2500 néző. Jv.: Oláh
HONVÉD: Sánta - Horváth A., Botis, Debreceni, Novák A. - Abass (Tchami, 77.), Johnson (Hidi, 46.), Ivancsics, Hajdú (Németh N., 46.) - Danilo, Torghelle
PÉCS: Dibusz - Simonfalvi, Lantos, Todorovic, Marovic (Nagy J., 58.) - Horváth Zs. (Andorka, 86.), Scepanovic, Regedei, Zeljkovic, Nagy O. - Bajzát (Gyánó, 91.)
Gólok: 0-1 Bajzát (36.), 1-1 Torghelle (93.)

GYÕR-PÁPA 3-2 (2-0)
(Pénteken játszották.)

VIDEOTON-ÚJPEST
(Vasárnap, 16.00)
FEENCVÁROS-PAKS
(Vasárnap, 18.00)

Az NB I állása
1. Debrecen 15 11 4 - 30- 9 37
2. Győri ETO 15 11 1 3 26-14 34
3. Diósgyőr 15 8 3 4 25-19 27
4. Bp. Honvéd 15 7 4 4 27-18 25
5. KTE 15 7 4 4 27-21 25
6. Pécsi MFC 15 6 6 3 22-25 24
7. Videoton 14 7 2 5 20-12 23
8. Paks 14 5 5 4 29-30 20
9. Vasas 15 3 7 5 15-19 16
10. Pápa 15 4 3 8 16-22 15
11. Haladás 15 4 3 8 15-22 15
12. Ferencváros 14 4 2 8 13-15 14
13. Újpest 14 4 2 8 20-25 14
14. Siófok 15 2 7 6 12-16 13
15. Kaposvár 15 1 10 4 18-24 13
16. ZTE 15 - 5 10 13-37 5

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.06. hétfő, 18:00
Salát Gergely
a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×