Infostart.hu
eur:
384.91
usd:
331.96
bux:
122311.2
2026. január 16. péntek Gusztáv

Enyhítették Mourinho eltiltását

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) pénteken enyhítette José Mourinhónak, a Real Madrid vezetőedzőjének öt mérkőzésre vonatkozó büntetését, amelyet a Barcelona elleni Bajnokok Ligája-elődöntőben tanúsított viselkedésével "érdemelt ki".

A mostani ítélet szerint az 50 ezer eurós bírsággal is sújtott portugál szakvezető eltiltásából nem egy, hanem két találkozó kihagyását függesztik fel három évre. Így aztán Mourinho - aki a BL-elődöntő visszavágójával már egy összecsapást letöltött büntetéséből - a következő szezonban a Real Madrid első két (és nem három) BL-csoportmeccsén nem ülhet le a kispadra.

A botrányairól is híres tréner az FC Barcelona elleni április 27-i BL-elődöntő első összecsapásán - amelyen a házigazda fővárosiak 2-0-ra kikaptak - a 62. percben piros lapot kapott, mert hevesen reklamált Pepe kiállításakor, majd a találkozó után sportszerűtlenül nyilatkozott. Egyrészt élesen kritizálta a játékvezetőt, valamint arra utalt, hogy az UEFA az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) támogatása miatt különleges elbánásban részesíti a Barcelonát.

Az elődöntőt 3-1-es összesítéssel nyerte a Barcelona, amely később a Manchester United elleni fináléban is diadalmaskodott.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×