eur:
389.35
usd:
361.72
bux:
68002.24
2024. május 6. hétfő Frida, Ivett

Fellebbezett a Győr a kizárás ellen

A Győri ETO hétfőn fellebbezett az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) múlt pénteki döntése ellen, amely licencproblémák miatt három évre kizárta a csapatot az európai kupasorozatokból, továbbá 50 ezer euróra megbüntette.

Klement Tibor ügyvezető elmondta: ahogy már a fegyelmi testület döntése után is jelezte, a klub azonnal fellebbezett, amint megkapta az írásos ítéletet.

A fegyelmi bizottság szerint a magyar együttes tavaly úgy játszott az Európa Liga selejtezőjének 1., 2., 3. és utolsó, 4. fordulójában, hogy nem felelt meg mindenben az UEFA licenckövetelményeinek. A testület úgy vélte, a 2009. december 31-én lejárt tartozási kötelezettségének az ETO FC nem tett eleget. A klub álláspontja viszont az, hogy észt játékosa, Jarmo Ahjupera vételárának maradékát, 50.000 eurót addig nem fizethette ki, amíg a futballista korábbi egyesülete nem állított ki számlát. Klement korábban azt mondta az MTI-nek, hogy a számla 2010. augusztus 16-án érkezett meg Győrbe, és azután ki is egyenlítették.

Az UEFA a magyar szövetséget is megbüntette 100 ezer euróra, mivel nem tartatta be a szervezet licencelőírásait, de az összeg felének befizetését két évre felfüggesztette.

A győriek idén nem kvalifikálták magukat egyik európai kupasorozatba sem, így jelenleg csak a pénzbüntetés sújtja az együttest, amelyet egy éve a szlovák Nitra, a kazah Atyrau és a francia Montpellier kiverése után a horvát Dinamo Zagreb búcsúztatott az Európa Ligában.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.06. hétfő, 18:00
Salát Gergely
a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×