Infostart.hu
eur:
386.15
usd:
332.02
bux:
120810.28
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Kemény Dénes: Nem szabad lebecsülni az olaszokat és a németeket

A magyar férfi vízilabda-válogatott hullámzó teljesítménye az Európa-bajnokságon megfelel a felkészülés alatt látott játéknak - mondta az InfoRádiónak Kemény Dénes. A szövetségi kapitány szerint nem biztos, hogy könnyebb dolga lesz a csoportgyőztes magyaroknak a csütörtöki elődöntőben a német-olasz párharc győztesével, mint a délszláv együttesek ellen.

Ha valaki figyelemmel kísérte a felkészülési időszak alatt tett megállapításaimat, akkor most azokat visszaigazolhatja - közölte Kemény Dénes.

A szövetségi kapitány elmondta: azt tervezte, hogy a csapat az elődöntőbe jut, mivel a csoportban elegendő olyan együttes volt, akit meg lehet verni. Ez a terv be is igazolódott, sőt, az egyik, aranyéremre esélyes válogatottat (a szerbeket) magabiztos játékkal győztük le - tette hozzá.

Ugyanakkor az a korábbi meglátásom is helyesnek bizonyult, hogy ha nem játszunk jól, akkor a mezőny bármelyik tagjától kikaphatunk, vagy legalábbis szenvedünk ellenük. Ilyen volt a görög és a macedón csapat elleni mérkőzés - emlékeztetett Kemény Dénes.

A szövetségi kapitány a következő találkozókról úgy vélekedett: valóban könnyebbnek tűnik az az ág, amely a magyar csapatra vár a csoportelsőségnek köszönhetően.

Itt az olasz-német párharc győztesével játszunk a döntőbe jutásért. A másik ágon a szerbek játszanak a montenegrói válogatottal, majd annak a meccsnek a nyertese Horvátországgal csap össze.

Kemény Dénes azt mondta: a délszláv csapatok mindig nagyon erősek, de hozzátette azt is, hogy az olasz és a német válogatottat is tisztelni kell.

Nincsenek véletlenek, hangsúlyozta a szakember, aki szerint az a csapat, amelyikkel a magyarok játszanak majd, nyilván megérdemelte, hogy a finálé küszöbére jusson.

A magyar válogatott újoncairól szólva a kapitány elmondta: elégedett velük, mert a csapatnak a tőlük telhető legnagyobb hasznot hozzák. Miután nagyon fiatal játékosokról van szó, hosszú távú jövőjük lehet a válogatottban. A kontinensviadal pedig jó alkalom arra, hogy tapasztalatot gyűjtsenek - jegyezte meg a tréner.

Kiemelte azt is, hogy amikor a magyaroknak nem ment olyan jól, és bírálni kellett a játékosokat, akkor az újoncok nem szerepeltek a kritizáltak között.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

A dánok és grönlandiak elkerülték a „Zelenszkij-pillanatot”

Ahogy várható volt, nem sikerült közelíteni az álláspontokat Grönland, Dánia és az Egyesült Államok között a sziget jövőjéről szóló, radikális amerikai igények kérdésében. A dán külügyek vezetője közölte: „alapvető ellentét” van a felek között, miközben a NATO fokozza katonai jelenlétét a térségben.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×