Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

A Debrecen lett az NB I bajnoka

A Debreceni VSC nyerte meg az NB I 2009-2010-es idényét, noha az utolsó mérkőzését elveszítette Kecskeméten. A Loki szerencséjére a Győr legyőzte a Videotont, s így megmaradt a címvédő forduló előtti előnye.

A címvédő hajdúsági együttes 2005, 2006, 2007 és 2009 után ötödször végzett az élen. A tabella harmadik helyén a Győr zárt, a Vasas ellen győztes Újpest negyedik, a Zalaegerszeg pedig ötödik lett.

A Debrecen a következő szezonban a Bajnokok Ligája selejtezőjében szerepelhet, a Videoton, a Győr, illetve a Magyar Kupa-döntőjében érdekelt Zalaegerszeg - a DVSC bajnoki győzelme miatt már biztosan - az Európa Liga selejtezőjében lesz érdekelt. Az már korábban eldőlt, hogy a Nyíregyháza és a Diósgyőr búcsúzik az élvonaltól.

A Debrecen ellen veszélyesebben kezdett a Kecskemét, a bajnoki címért küzdő vendégek kissé idegesen játszottak az első negyedórában. A folytatásban egyre inkább játékba lendült a Loki és jóval veszélyesebb volt Holczer kapujára. Az első félidő végén mégis a hirtelen megvillanó Csordás találatával a Kecskemét szerzett vezetést.
 
A szünet után magasabb fokozatra kapcsolt a hátrányban lévő hajdúsági alakulat, de Czvitkovicsék nem voltak igazán veszélyesek, kevés helyzetüket pedig nem tudták gólra váltani. Előnyét taktikus játékkal tartotta a Kecskemét és megérdemelten nyerte meg a találkozót, melynek lefújása után a vendég drukkerek berohantak a pályára, s a rendőrökkel történt kisebb küzdelem után együtt ünnepeltek a - vereségük ellenére is - bajnok kedvenceikkel.

Győrben
az első 25 percben a vendégek akarata érvényesült, több nagy helyzetet dolgoztak ki, amivel akár el is dönthették volna a mérkőzést. A folytatásban küzdelmes játékot, sok szabálytalanságot láthattak a nézők.
 
A második félidőben feljavult az ETO játéka, ami gólszerzési lehetőségekben is megmutatkozott. A hajrában Stanisic távoli lövésénél megpattant a labda az egyik székesfehérvári védőn, s a vendégek kapujába hullott. Az egyetlen találat a Győrnek harmadik helyet, a Kecskeméten vesztes Debrecennek pedig bajnoki diadalt ért.


Győr-Videoton 1-0
Kecskemét-Debrecen 1-0
Diósgyőr-MTK 2-5
Pápa-Kaposvár 3-1
Haladás-Paks 4-0
Újpest-Vasas 1-0



A góllövőlista végeredménye:
18 gólos:
Nikolics (Videoton)

16 gólos:
Rudnevs (ZTE)

15 gólos:
Alves (Videoton)

14 gólos:
Coulibaly (Debrecen), Kabát (Újpest)

13 gólos:
Lázok (MTK), Pavicevic (ZTE)

12 gólos:
Kink (Győr), Montvai (Kecskemét)

11 gólos:
Csordás (Kecskemét), Tököli (Paks)

Címlapról ajánljuk
Hány nap múlva kell orvosi igazolás a munkahelyen?

Hány nap múlva kell orvosi igazolás a munkahelyen?

Eddig elég volt egy e-mail vagy telefon a főnöknek, és csak a negyedik naptól kellett orvosi igazolás Németországban – vitát robbantott ki a terv, mellyel a koalíciós kormány szigorítaná a munkavállalók betegállományára vonatkozó szabályozást.

Sulyok Tamás ismét szembemegy Magyar Péterrel, nem mond le

Semmiképpen sem lehet a jogállamisággal összhangban lévő megoldásnak nevezni az alaptörvény tizenhetedik módosításáról szóló javaslatot, amely szerint megszűnne a jelenlegi köztársasági elnök megbízatása - jelentette ki a magyar köztársasági elnök a Do Rzeczy lengyel konzervatív hetilap honlapján vasárnap megjelent interjúban.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Vészjelzést adtak le a Vörös-tengeren

Vészjelzést adtak le a Vörös-tengeren

Egy kereskedelmi hajó vészjelzést adott le vasárnap a Vörös-tengeren, miután ismeretlen fegyveresek támadást indítottak ellene Jemen partjainál, az al-Hudajda kikötőváros közelében. A térség a Vörös-tenger déli részén, a Bab el-Mandeb-szoros közelében található, több mint 2000 kilométerre a Perzsa-öböl kijáratát jelentő Hormuzi-szorostól, ugyanakkor a globális kereskedelem szempontjából szintén kulcsfontosságú hajózási útvonal, hiszen amennyiben hajózhatatlanná válik, nyugati irányba csak Afrikát megkerülve lehet haladni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×