Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Barrichello hisztizik, Brawn szerint egyszerűen lassú volt

A Formula-1-es Német Nagydíj rajtja után még vezető Rubens Barrichello még a dobgóra sem állhatott fel, ezért a verseny után durcásan elhagyta a pályát. Ross Brawn szerint egyszerűen lassú volt mindkét autójuk.

Rubens Barrichello a futamot a második helyről kezdhette, majd a rajt után az élre állt, ám fokozatosan visszacsúszott, végül gumiproblémák és tankolási nehézségek után csak a hatodik helyen ért célba, csapattársa, a VB éllovas Jenson Button mögött.

A brazil pilóta ezt követően kifakadt. Az újságíróknak azt mondta: nem is szeretne beszélni a csapat tagjaival, csak minél előbb elhagyná a pályát, mert - mint fogalmazott - csapata megmutatta, hogyan lehet elveszíteni egy versenyt.

Ross Brawn csapatfőnök elmondta, hogy egész hétvégén gondok voltak Barrichello rádiójával, így nem kapott meg minden információt. A csapatvezető szerint a Brawn GP csak annyiban részes Barrichello rossz eredményében, hogy nem elég gyors autót adott a pilótáinak.

Brawn szerint ha Barrichello a verseny után megkap minden információt, amivel a csapat rendelkezett, belátja majd, hogy nem nyerhette volna meg a versenyt. "Rubens a versenyben futott leggyorsabb körök alapján a tizenegyedik volt. Ezzel nem lehet versenyt nyerni" - mondta a csapatvezető.

Egy dologban azonban Barrichello és Brawn is egyetért: javítani kell az autóik teljesítményét, ha meg akarják nyerni a világbajnokságot. Jelenleg a legnagyobb segítséget az ellenféltől kapják, ugyanis a RedBull pilótái egymástól veszik el a pontokat. Az utóbbi két futamon előbb Vettel-Webber, majd Webber-Vettel sorrendben értek célba. Button előnye ennek is köszönhetően tetemes: 21 pont Vettel, 22,5 Webber és 24 pont Barrichello előtt. A Brawn GP azonban már csak 19,5 ponttal vezet a legutóbbi két futamon kettős győzelmet arató RedBull előtt a csapatvilágbajnokságban.

Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

A családok lehetőségeiről, a fiatalok ügynökmúlthoz való hozzáállásáról, az állami vezetők esetleges érintettségéről, illetve a kormány attitűdjéről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×