Infostart.hu
eur:
362.47
usd:
322.11
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Kína nyereségessé tenné a Madárfészket

A tavaly augusztusi pekingi olimpia szimbólumának számító stadion környékét bevásárló és szórakoztató komplexummá alakítják néhány éven belül - adta hírül a hivatalos kínai hírügynökség. Korántsem biztos azonban, hogy sikerül profitot kitermelni a szimbolikus, de drága építményből.

A Madárfészekként ismert olimpiai stadion az ötkarikás játékok óta gyakorlatilag teljesen üresen áll: a festék már egyes részeken lepattogzott, és több tízezer ember helyett ma már csak azok a turisták látogatnak el a létesítményhez, akik hajlandóak 50 jüant (1600 forintot) kifizetni azért, hogy bemehessenek, körbesétálhassanak és készíthessenek néhány drága fotót a híres építményben.

Azért, hogy ne hagyják veszni a 450 millió dollárból (több mint 105 milliárd forintból) megépített stadiont, a kínaiak azt tervezik, hogy három vagy öt éven belül átalakítják azt és annak környékét sport-, illetve szórakoztató komplexummá - írta az Újkína hírügynökség a Citic Group nevű működtetőre hivatkozva. A cég célja ugyanis az, hogy megőrizzék a Madárfészket mint turistalátványosságot, miközben a stadionban sport- és szórakoztató eseményeket rendeznek.

Idén egyébként eddig csak egyetlen esemény van a 91 ezer férőhelyes stadion programjában: augusztus 8-án Puccini operáját, a Turandotot nézhetik-hallgathatják meg az érdeklődők, a pekingi olimpia egyéves évfordulóját ünnepelve. A Madárfészeknek azonban nincs állandó bérlője, miután Peking első számú labdarúgócsapata, a Kuoan kihátrált abból a szerződésből, amely biztosította volna, hogy a szezon meccseit a stadionban játsszák le.

Egyelőre nem közöltek részleteket az átalakítás terveiről, de az biztosnak látszik, hogy a mai gazdasági helyzetben a Kína növekvő hatalmát és befolyását is szimbolizáló építmény nem fogja behozni az árát, ugyanis csak a stadion fenntartása évi 60 millió jüant (több mint kétmilliárd forintot) emészt fel.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×