Infostart.hu
eur:
355.62
usd:
308.57
bux:
133557.29
2026. június 11. csütörtök Barnabás

Kemény: A jó védekezéssel nyertünk

A magyar férfi vízilabda-válogatott 8-5-re nyert Spanyolország ellen a pekingi olimpián, ezzel nagy lépést tett a csoportelsőség felé. Kemény Dénes szövetségi kapitány a mérkőzés után ugyanakkor nem kívánt azzal foglalkozni, vajon Montenegró mennyivel veri a spanyolokat, pontegyenlőség és az egymás elleni döntetlen esetén ugyanis az dönt - minden jel szerint a magyar és a montenegrói együttes között -, hogy a következő legjobb csapat, jelen esetben a spanyol ellen melyikük nyer nagyobb különbséggel.

A címvédő válogatott szakvezetője szerint kicsit elbizakodottan kezdtek védekezésben is, támadásban is az előző meccs tapasztalatai alapján, ennek lett az az eredménye, hogy elhúztak a spanyolok két góllal.

"Utána azért összekaptuk magunkat, szépen feljöttünk 6-5-ig. A második félidőben továbbra is döcögött a helyzetkihasználás, de jó védekezéssel végül nyertünk három góllal" - mondta Kemény Dénes.

"Ebből a meccsből van bőven mit tanulni, de miért ne lenne egy olimpián a harmadik meccs után javulnivaló? Ez abszolút nem probléma, probléma akkor lenne, ha elbizakodnánk attól, hogy három góllal nyertünk" - tette hozzá.

A két gólt szerző Kis Gábor azt mondta: a játékosok kezdik érezni a fáradtságot, ezért jól jönne a pihenővel járó csoportelsőség. "Szerintünk Montenegró nem veri meg négy góllal a spanyolokat, de ha nem leszünk csoportelsők, akkor is döntőbe kell jutnunk" - emelte ki a center a vlv.hu-nak nyilatkozva.

"Nagyon szigorúan védekeztünk a második félidőben, ez elvette a kedvüket mindentől, úgy érzem, végre hátul nyertük meg a meccset" - vélekedett Szécsi Zoltán.

Címlapról ajánljuk

Két lépcsőben újítja meg a kormány a kórházi klímákat – itt vannak a részletek és az intézmények listája

Egyrészt egy azonnali, 3,668 milliárd forintos összegből megjavítják a rossz klímákat az egészségügyi intézményekben, hogy ezen a nyáron ne álljanak elő olyan problémák, mint korábban, másrészt november 30-ig előkészítenek egy széles körű programot az elavult kórházi hűtési rendszerek ütemezett, teljes körű megújítására.
inforadio
ARÉNA
2026.06.11. csütörtök, 18:00
Dénes Ferenc sportközgazdász
Dénes Tamás az InfoRádió főmunkatársa, futballtörténész és -szakíró
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×