Infostart.hu
eur:
386.12
usd:
331.64
bux:
120651.59
2026. január 14. szerda Bódog

Ezüstérmes Fodor Zoltán

Ezüstérmet szerzett 84 kilogrammos kategóriában birkózó Fodor Zoltán a pekingi olimpián, miután a döntőben három menetben kikapott olasz ellenfelétől, Andrea Minguzzitól.

Az FTC 23 éves versenyzője az első körben a kínai Ma Szan-ji ellen győzött két menetben, majd az azeri Salva Gadabadze ellen is nyert. Az elődöntőben a török Avluca Nazmi sem jelentett akadályt a magyar sportolónak.

A fináléban a kétszeres Eb-bronzérmes olasz Andrea Minguzzi következett. Az első két percet Fodor nyerte, ugyanis ő szerezte az utolsó pontot a menetben. A sorsolást követően előbb az olasznak kellet térdelő helyzetbe lemennie, de jól védekezett, így egy pontot kapott, majd Fodor is jól tartotta magát hasonló helyzetben. A második menet fordítva alakult, így az olasz egyenlített.

A döntő harmadik menetben egy percig eredménytelenül tusakodtak a sportolók. Ezt követően a sorsolásnál Fodor színét húzták ki, ám nem tudott akciót végrehajtani, így Minguzzi kapott egy pontot az eredményes védekezésért. Az utolsó fél percben a magyar sportolónak kellett parter helyzetbe térdelnie, azzal a tudattal, hogy győz, ha sikeresen védekezik. Minguzzi azonban 15 másodperccel a vége előtt kiemelte, majd eldobta a magyart, ezzel megnyerte az olimpiai finálét.

"Inkább úgy érzem, hogy elvesztettem az aranyat, minthogy megnyertem az ezüstöt. Nagyon motivált voltam, szinte egy jó bulinak fogtam fel az egész versenyt, akárhányszor elvonultam a nézők előtt, úgy gondoltam, ma senki sem győzhet le. Ma az olasz fiú volt a legnehezebb ellenfelem, neki ma minden kijött, ugyanúgy, ahogy szinte nekem is. Mind a ketten nagyon jó napot fogtunk ki" - értékelt Fodor Zoltán.

"Jól elmozogtam lentről, nagyon jó ütemben kiugrott és nem is számítottam erre, hogy így kiemel. Akciót kellett volna csinálnom, az olasz megérdemli, hogy győzött" - vélekedett a döntő akcióról.

Struhács György szövetségi kapitány azt mondta a távirati irodának: "Minguzzi stabil birkózó; az volt a taktika, hogy lent Zoli elmozog, a rivális ezt a páros lábközéemelést szokta csinálni, sajnos a harmadik menetben meglepett bennünket egy másikfajta akcióval. Addig jól védekezett, de ezt nem tudta kivédeni. Zolinak eddig a felnőttek között nem volt komoly eredménye, most érett meg arra, hogy érmes legyen egy világversenyen."

Fodor Zoltán a pekingi magyar küldöttség negyedik érmét és harmadik ezüstérmét szerezte meg.

Az eredményhirdetést kisebb közjáték zavarta meg, ugyanis az egyik bronzérmet megszerző Ara Abrahamian a kapott medáliát kivette a nyakából és a dobogó mögül a szőnyeg közepére hajította, majd távozott.

Címlapról ajánljuk

Asztal köré ül Grönland, Dánia és Amerika – A szakértő szerint a legbonyolultabb a sziget eladása lenne

A Fehér Házban egyeztet Grönland helyzetéről az amerikai, a dán és a grönlandi külügyminiszter, a dán és a grönlandi fél célja, hogy a megbeszéléseket a „tárgyalószobába terelje”, ahol az érintettek közvetlenül, szemtől szemben beszélhetnek egymással. A tárgyalásokról Németh Viktória külpolitikai elemző, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatója beszélt az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×