Infostart.hu
eur:
386.69
usd:
331.79
bux:
120651.59
2026. január 14. szerda Bódog

Lőrincz Tamás kiesett

Lőrincz Tamás kikapott első vigaszági mérkőzésén a kötöttfogású birkózók 66 kilós súlycsoportjában, így elbúcsúzott a további küzdelmektől a pekingi olimpián. A magyar versenyző a kubai Alain Miliantól kapott ki két menetben.

A 2006-ban Európa-bajnok, tavaly vb-ötödik, 21 éves Lőrincz annak köszönhetően maradt versenyben a bronzéremért, hogy a nyolcaddöntőben őt legyőző francia Steeve Guenot egészen a fináléig menetelt.

A helyi idő szerint délutáni programban a 2005-ös budapesti világbajnokság harmadik helyezettjével nézett farkasszemet, és úgy szenvedett vereséget, hogy akciómentes volt mindkét szakasz, csak éppen minden alkalommal riválisa kapta az utolsó pontot (1-1, 1-1).

A második felvonásban Lőrincz csinált ugyan egy pörgetést, de a bírók úgy látták, hogy nem volt értékelhető.

"Nem volt szerencséje Tamásnak, pedig egész nap jól birkózott, remekül védekezett, szinte nem is tudtak rajta akciót csinálni. Az ő próbálkozásaiért ugyanakkor nem mindig adták meg a pontokat, például az utolsó meccsen sem. Sajnálom" - mondta Struhács György szövetségi kapitány, miután tanítványa szomorúan az öltözőbe vonult.

A délelőtti programban az elődöntőben vereséget szenvedett, 74 kg-os Bácsi Péter magyar idő szerint 11:40 órakor birkózik a bronzéremért.

Címlapról ajánljuk
Asztal köré ül Grönland, Dánia és Amerika – A szakértő szerint a legbonyolultabb a sziget eladása lenne

Asztal köré ül Grönland, Dánia és Amerika – A szakértő szerint a legbonyolultabb a sziget eladása lenne

A Fehér Házban egyeztet Grönland helyzetéről az amerikai, a dán és a grönlandi külügyminiszter, a dán és a grönlandi fél célja, hogy a megbeszéléseket a „tárgyalószobába terelje”, ahol az érintettek közvetlenül, szemtől szemben beszélhetnek egymással. A tárgyalásokról Németh Viktória külpolitikai elemző, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatója beszélt az InfoRádióban.

A Nemzeti Választási Iroda elnöke ígéri, nem lesz csúszás, fennakadás április 12-én

Teljes egészében felhő alapú infrastruktúrára épül a valasztas.hu honlap, amely így nagy terhelés esetén is garantálja a stabil és megbízható működést – mondta az InfoRádióban Nagy Attila. Az NVI elnöke arra is kitért, hogy az elmúlt években kiiktatták a rendszerből azokat az elemeket, amelyek a korábbi választások során a szavazókörök zárásának a csúszásához vezettek vagy lassították a szavazatszámlálást.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×