Infostart.hu
eur:
393.27
usd:
339.87
bux:
122107.32
2026. március 22. vasárnap Beáta, Izolda

Pénteken mutatják be Aragonést a Fenerbahcénál

Az Európa-bajnok spanyol labdarúgó-válogatott leköszönt trénere, Luis Aragonés aláírt a török Fenerbahcéhoz, így már az MTK elleni Bajnokok Ligája-selejtezőn is ő irányítja majd a török csapatot.

A hírt a Marca című spanyol lap közölte, amely úgy tudja, hogy a szakember nem sokkal éjfél után szignálta két évre szóló szerződését a Bajnokok Ligájában legutóbb a negyeddöntőig jutott együtteshez. A beszámoló szerint a 69 éves sikeredző 3 millió eurót vághat zsebre új klubjánál, amelynél tétmérkőzésen éppen július végén az MTK elleni hazai BL-selejtezőn mutatkozik be.

A Fenerbahce délután közölte, hogy Aragonés csütörtök este érkezik Isztambulba és pénteken mutatják be őt hivatalosan.

A török egyesület már az Eb alatt bejelentette, hogy előszerződést kötött Aragonésszel, aki Zicót váltja majd a kispadon.

Címlapról ajánljuk

Az erkölcs mindenek előtt – erről beszélt Javier Milei

Európának nem feltalálni kell magát, hanem újra meg kell találnia önmagát, vissza kell térnie a gyökereihez, és ebben Magyarországnak központi szerepe lehet - jelentette ki Javier Milei argentin elnök szombaton Budapesten, a CPAC Hungary 2026 konferencián.
inforadio
ARÉNA
2026.03.23. hétfő, 18:00
Varju László
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×