eur:
388.91
usd:
360.97
bux:
68846.98
2024. május 7. kedd Gizella

Zöld utat kapott Capello

A BBC értesülése szerint az Angol Labdarúgó-szövetség úgy döntött, hogy az olasz Fabio Capellót nevezi ki a válogatott szövetségi kapitányának. A brit közszolgálati médium szerint Fabio Capello éves fizetése négymillió font lesz. A szerződés néhány pontján még dolgoznak. Capello Steve McClarent váltja a kispadon, akit a Európa-bajnoki selejtezősorozat végén menesztettek, miután az angol válogatott nem jutott ki a jövő évi osztrák-svájci közös rendezésű kontinensviadalra.

1973-ban az angol válogatott az olaszokat fogadta a Wembleyben. Korábban a Squadra Azzurra még egyszer sem győzött angol földön a háromoroszlánosok ellen. A mérkőzés 87. percében aztán jött a Juventus középpályása, s a nemzeti tizenegyben elért ritka góljainak egyikével megnyerte a meccset. Fabio Capello akkor hódította meg először Angliát.

Most másodszor, amikor már csak a hivatalos aláírás hiányzik a szerződéséről. Ám tiszta: ő lesz, Sven-Göran Eriksson után, az angol futball történetének második külföldi szövetségi kapitánya. Capello igazi sztáredző. Játékosnak sem volt közepes - összesen 13 évet futballozott három sztárklubban, az AS Romában, a Juventusban és a Milanban -, de klubedzőként igazi sikergyáros.

Berlusconi találmánya

Tulajdonképpen Silvio Berlusconi találmánya, az egykori olasz miniszterelnök és iparmágnás alkalmazta először. Berlusconi milánói "hatalomátvétele" előtt is már a klubnál dolgozott, a serdülőkkel és az ifikkel. Utóbbiakkal 1985-ben megnyerte az Olasz Kupát.

Az elnök első teljes évében ő volt Nils Liedholm pályaedzője, majd a svéd mester távozása útán ő vette át az első csapatot az utolsó öt fordulóra. Arrigo Sacchi szerződtetése után azonban hátrább került a sorba, előbb az utánpótlásképzés első számú felelőse lett, majd az ugyancsak Berlusconi tulajdonában lévő Fininvest sportegyesületének, a Polisportiva Mediolanum elnöke lett.

Ötvenhét bajnoki, veretlenül

Négy éven keresztül nem végzett edzői munkát. Ám Berlsuconi végleg magánál tartotta, talonban. S amikor elfáradt a klub, s Sacchi "házassága", Capellót ültette a kispadra. Capello pedig jött, látott és győzött. Az első 57 (!) bajnokiján veretlen maradt a Milannal, megnyerte a következő két bajnokságot, majd egymás után háromszor is elvitte a piros-feketéket a Bajnokok Ligája döntőjébe.

A háromból egyszer, Athénben, a Barcelona ellen, a BL-történet egyik leglátványosabb döntőjében, nyert is. 1996-ig dolgozott a Milannál, majd egy éven keresztül a Real Madridot dirigálta, ugyancsak bajnoki címet nyerve. Állítólag azért maradt csak egy évig Madridban, mert a felesége nem érezte ott jól magát. Capello pedig visszatért Olaszországba. Természetesen a Milanhoz, de ezúttal nem volt sikere.

Nem úgy Rómában, ahol a "Farkasokból" az ország legjobban futballozó csapatát formálta, amellyel 2001-ben bajnoki címet is nyert. Aladt néhány remek szakmai húzása, a leghíresebb Francesco Totti igazi szerepkörének megtalálása volt.

Mindenütt bajnoki címet nyert

2004-ben játékos-pályafutása harmadik nagy állomáshelyére, a Juventushoz szerződött edzőként. Az előző kettővel, a Milannal és a Romával bajnoki címet nyert, a Juvét is a csúcsra vezette. Igaz, sikereit beárnyékolta, hogy a szövetség a kirobbant botrány után visszavonta a 2005-ös és a 2006-os címet. A klubot visszasorolta a B ligába. Fabio Capello nem akart a második vonalban dolgozni - nem sokat gondolkodott hát, hogy elfogadja a Real Madrid ajánlatát.

Pályafutása során másodszor is a királyi klubhoz igazolt, s bár a viták kereszttüzében dolgozott szinte a teljes idényen keresztül, ismét bajnoki címmel zárta az évet. Bírálták a csapatát a stílusa miatt, bírálták Capellót, mert nem találta meg a közös hangot Ronaldóval és David Beckhammel, de elvitathatatlan érdeme: a Madrid 2003 után, négyéves szünetet lezárva, ismét bajnoki címet nyert.

Capello pedig elég intelligens volt ahhoz, hogy belássa a tévedését. Beckhamet, mert a Madrid érdeke úgy kívánta, hajlandó volt "rehabilitálni". Alkalmasint, ha nem nyer bajnoki címet a Real Madriddal, most nem benne látná az angol szövetség a megmentőt.

Felajánlkozott az angoloknak

Pedig a Madrid lemondott róla, mert nem játszott elég szépen a csapat. A búcsú óta Capello utazott és pihent, időnként pedig az olasz televízió, a RAI szakkommentátoraként elemzett mérkőzéseket.
Közben hírbe hozták több csapattal is.

De egyiknél sem emlegették, hogy ő maga jelentkezett, csak az angol válogatottnál. Az FA-nál pedig ő maga ajánlkozott. Egy ideig ő tűnt a legesélyesebb jelöltnek, majd az időközben "képbe került" José Mourinho megelőzte. Ám miután a portugál nemet mondott az angoloknak, Capello lett az első számú jelölt. Házasság még ilyen gyorsan nem köttetett meg: Fabio Capello, aki az olasz válogatottat soha nem irányította, az angol szövetségi kapitánya lett.

A szaktudását mindenki elismerni, mint ahogy azt is, hogy igazi győztes típus. Egyetlen hibájául azt róják fel, hogy nem beszél jól angolul, de egykori játékosa, Marcel Desailly, a Chelsea korábbi csapatkapitánya szerint ez nem probléma.

Baldinit vinné magával

A felek a sajtóhírek szerint már csak egy pontban vitatkoznak: Capello szeretné a stábjába szerződtetni legbizalmasabb munkatársát, Franco Baldinit, aki a Real Madridnál is segítette. Nem kétséges, egyezségre fognak jutni.

Frank Lampard máris üdvözölte Capello érkezését, s nagyon elismerően nyilatkozott utódjáról Sven-Göran Eriksson is. Még a legerősebb vetélytársának tartott világbajnok olasz edző, Marcello Lippi is azt mondta, a jobbik jelölt mellett döntött az angol szövetség.

Capello februárban Svájc ellen mutatkozik majd be az angol válogatott élén, márciusban pedig már igazi presztízscsatát vív majd a franciák ellen. A stábjába a tervek szerint beválaszt majd korábbi angol válogatottakat (Alan Shearert és Stuart Pearce-t), de tartja magát a vélelem, hogy segítője lesz az Angliában messze legnépszerűbb olasz futballista, Gianfranco Zola is.

A napokban a kezembe került az angol futballmagazin, a FourFourTwo egy korábbi száma. Fabio Capello még a Real Madrid edzőjeként nyilatkozott benne. Akkor, meglehetősen szokatlan módon azt mondta a múltjáról: "Szívesen lettem volna angol szövetségi kapitány, de az FA-nek nem kellettem." Most kellett.

Címlapról ajánljuk
Horváth Péter a matematikaérettségiről: nagyon korrekt volt a feladatsor

Horváth Péter a matematikaérettségiről: nagyon korrekt volt a feladatsor

A korábbi évekhez képest könnyebbnek mondható az idei matematikaérettségi – vélekedett az InfoRádióban Horváth Péter matematikatanár, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke. Saját tanítványain is azt látta, hogy a felkészült diákokat nem érhette komolyabb meglepetés.

Nézőpont: a Tisza előzi a DK-t, a Momentum a tavasz nagy vesztese

A Nézőpont Intézet közvélemény-kutatásának eredményei szerint egy hónappal az európai parlamenti választás előtt a Fidesz–KDNP listája vezet 48 százalékkal, Magyar Péter pártja, a Tisza Párt a második 21 százalékkal, a DK–MSZP–Párbeszéd koalíció áll a harmadik helyen 12 százalékkal. Őket követi a Magyar Kétfarkú Kutya Párt 7 százalékkal, a Mi Hazánk pedig 5 százalékon van, a tavasz vesztese a Momentum lehet.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.07. kedd, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×