Berlinben szinte ideális időjárási körülmények között, 74 ezer néző előtt kezdődött meg a 18.labdarúgó-világbajnokság döntője. Az argentín Elizondo sípszavára az olaszok kezdték a játékot.

A mérkőzés első eseményére sem kellett sokat várni, szinte a kezdő sípszó után azonnal Cannavaro és Henry keményen ütköztek a francia 16-os előtt. A gall csatár a földön maradt, egy pillanatig úgy tűnt komoly a baj, de pár perces ápolás után Henry - ha kóvályogva is - visszatért.

A 6. percben már vezetett a 8 évvel ezelőtti világbajnok. Malouda a 16-oson belül átesett Materazzi lábán, a játékvezető ezt "megette" és tizenegyest adott. Zidane egy egészen laza mozdulattal a felső kapufára tette a labdát a jobbra vetődő Buffon fölött, onnan az a gólvonal mögé pattant (0-1).

Zinedine Zidane a negyedik olyan labdarúgó, aki világbajnoki döntőben tizenegyest értékesített. Zidane előtt a holland Johan Neeskens (1974), valamint a német Paul Breitner (1974) és Andreas Brehme (1990) volt eredményes 11-esből vb-döntőn. Zidane egy másik csúcsot is beállított ezzel a góljával: ő a labdarúgó-világbajnokságok történetének ötödik olyan játékosa, aki döntők során legalább háromszor eredményes volt. A francia kapitány az 1998-as, brazilok elleni fináléban két gólt fejelt. A francia klasszis előtt az angol Geoff Hurst (1966), a brazil Pelé (1958, 1970) és Vava (1958, 1962), valamint a német Paul Breitner (1974, 1982) tudott három gólt szerezni vébé-döntő(k)ben.

A gól felhozta az olaszokat, egymás után vezették támadásaikat. A legszebb megoldás Pirlo nevéhez fűződik: szabadrúgását bravúrosan fejelte ki Thuram. A 19. percben már nem volt ellenszer a Milan-játékos pontrúgása ellen: jobb oldali szöglete után a Vieira mellett felugró Materazzi az ötösről fejelte a labdát a kapu közepébe (1-1).

A franciák játéka az egyenlítést követően nagyon offenzív lett: először egy Henry-Ribéry akció végén ugrálhattak fel helyükről a nézők, majd Malouda lövése érdemelt tapsott. Közben egy újabb Pirlo-szöglet érkezett jobbról: ismét Materazzi ugrott a legmagasabbra és fejelt, de Thuram ki tudta rúgni a kapuba tartó labdát. S még nem volt vége Pirlo pontrúgásainak: a 36. percben ismét zseniálisan varázsolta a labdát középre, ezúttal Toni ugrott a legmagasabbra, kapura fejelte a labdát, amely hatalmasat csattant a felsőlécen.

Az első félidő végén még Henry cselezett a bal oldalon, váratlanul középre adott, de Materazzi az utolsó pillanatban menteni tudott az érkező Malouda elől. Az első félidő kiegyenlítettségét mutatja a labdabirtoklási arány. Itt az olaszok álltak jobban, 52-48 százalékos arányban.

A második félidőre egy teljesen megújult francia csapat jött ki. Az első 5 percben kétszer is Henry cselsorozatai okoztak izgalmat Buffon kapuja előtt. Az 55. percben Zidane passzolt nagyszerűen Maloudának, aki elesett az olasz 16-oson belül, de a bíró sípja ezúttal néma maradt. Ez a szituáció sokkal inkább büntetőt érdemelt volna, mint az első félidei...

A 62. percben ismét a franciák hálójában volt a labda. Az olaszok egy kettős cserét követően a kapu elé ívelték a labdát, Toni a kapuba fejelte azt, de a bíró lesállás miatt érvénytelenítette a találatot. Az ellentámadásból Henry lőtt 10 méterről kapura, de Buffon gyönyörűen védett. Kimondottan élvezetes, fordulatos volt a mérkőzés.

A hajrát egy újabb Pirlo-szabadrúgás vezette be: a labda centikkel kerülte el a francia kaput. A túloldalon Zidane szöglete ért majdnem gólt. Az utolsó percekben előbb egy Henry-cselsorozatot csodálhattak meg a nézők, a túloldalon a csereként beállt Iaquintát ugratták ki nagyszerűen az olaszok, de a francia védelem ezúttal is helytállt.

Mivel a rendes játékidőben több gól nem esett, következhetett a hosszabbítás, a világbajnokságok történetének ötödik rájátszása. Ezt megelőzően az 1934-es, az 1966-os, az 1978-as és az 1994-es finálé dőlt el hosszabbítás után. Ezekből csak az 1994-es találkozó jutott el a 11-es párbajig.

A hosszabbítás is egy "büntető-gyanús" helyzettel kezdődött: Malouda tört be a 16-oson belülre, kötényt adott Cannavaronak, majd ütközött Gattusóval. A francia középpályás feldobta magát, de Elizondo játékvezető nem fújt. A 105. percben Zidane passzolt ki Sagnolnak a jobb oldalra, majd a 16-oson belülre futott. Sagnol beívelte, a francia játékmester pedig 8 méterről kapura bólintotta a labdát, Buffon óriási bravúrral a kapu fölé tolta. A hosszabbítás első félideje a francia támadásokról és az olasz védelemről elsősorban buffon kapusról szólt.

A ráadás második félidejének elején elvesztette csapatkapitányát a francia válogatott. Zidane fejelt egy éles szóváltás után Materazzi mellébe, az olasz védő elfeküdt a füvön. A játékvezető pedig kiállította az aktív játékospályafutásától ezen a mérkőzésen búcsúzó Zidane-t. A hosszabbítás befejező 10-12 percét folyamatos füttyszó kísérte. A teljesen kimerült, lelassult játékosok már nem tudtak veszélyes helyzetet kialakítani. Mivel ezúttal sem lehetett két világbajnokot kihirdetni, következhettek a büntetők.

Pirlo magabiztosan lőtt a kapu közepébe, a másik oldalon Wiltord is jól célzott. A második körben Materazzi ballábas lövésével sem tudott mit kezdeni Barthez, a csereként beállt Trezeguet lövése a felső lécről lepattant a gólvonal elé, onnan pedig kifelé pattant.

A harmadik körben De Rossi szépen lőtte ki a jobb felsőt, Abidal szépen elküldte Buffont és a jobb sarokba lőtt. A negyedik körben Del Piero is biztos lábbal értékesítette a sajátját, Sagnol is eredményes volt.

Az utolsó körben Grosso úgy állt oda, hogy amennyiben belövi, Olaszország a világbajnok. A balhátvéd nem is hibázott, biztosan lőtte ki a bal felső sarkot. Az olasz válogatott huszonnégy év után nyerte meg a világbajnoki címet.