Infostart.hu
eur:
365.38
usd:
321.27
bux:
0
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Bin Laden neve a Forma-1-es autón

A McLaren-Mercedes alakulata szerdán hivatalosan is bejelentette, hogy szponzori szerződést kötött a Fly Emirates arab légitársasággal.

Bár a megállapodás részletei üzleti titoknak számítanak, egyes források biztosan állítják, hogy a Fly Emirates a Forma-1-ben kis összegnek számító 25 millió eurót fizetett a főszponzori reklámhelyekért.

A cég emblémája az MP4-21-es versenygépek mellett a versenyzők öltözékén is látható lesz.

"Az autósport milliókat érdekel világszerte, ezért meggyőződésünk, hogy így növekszik az ismertségünk is. Örülünk, a McLaren-Mercedes istállóval kötött szerződésnek, és sok sikert kívánunk nekik az idei évadra" - mondta a sejk.

Dennis is elégedett volt. "Az 'Emirates' egy első osztályú légitársaság. Az együttműködésnek köszönhetően jól kezdődik az évünk, és bízunk a hasonló sikeres folytatásban."

Nem ez az első alkalom, hogy arab légitársaság támogatja a Forma-1-et. A '70-es évek végén, '80-as évek elején az Air Saudia pénzéből lett világbajnok a Williams-istálló, amelynek autóin támogatóként még a bin Laden család neve is megjelent.

Címlapról ajánljuk
Pogátsa Zoltán: emelkedik a világ országainak eladósodottsága, de nem ez az igazi baj

Pogátsa Zoltán: emelkedik a világ országainak eladósodottsága, de nem ez az igazi baj

A Nemzetközi Valutaalap jelentése szerint a globális bruttó államadósság 2025-ben már a világ GDP-jének csaknem 94 százalékára emelkedett, és a jelenlegi folyamatok fennmaradása esetén 2029-re eléri a globális GDP 100 százalékát. A szervezet szerint a kormányok továbbra is túl lassan mérséklik a költségvetési hiányokat, miközben a magas kamatok és a közel-keleti konfliktusok tovább növelik a kockázatokat. A globális gazdasági folyamatokról és a magyar államadósság helyzetéről Pogátsa Zoltán közgazdász beszélt az InfoRádióban.

Baka András: ezt a köztársaságot kell Magyarországnak most újjáépítenie

Az ENSZ bizalmi válságban van, és túl gyakran marad tétlen, amikor a nagyhatalmak és szövetségeseik megszegik a szabályokat - jelentette ki Baka András köztársasági elnök csütörtökön New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán elmondott beszédében.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. szeptember 25. 07:52
×
×