Infostart.hu
eur:
386.43
usd:
331.74
bux:
120216.44
2026. január 14. szerda Bódog

Történelmi emlékhelyet avattak Pócspetriben – napi hírösszefoglaló

Történelmi emlékhellyé nyilvánította a pócspetri községházát a kormány. Felszólította a kormányt a Demokratikus Koalíció, hogy a nemzeti bank nyereségét a devizakárosultak megsegítésére fordítsa. Spanyolországban beiktatták hivatalába az új kormányfőt. A nap hírösszefoglalója.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint ma olyan országban élünk, ahol a szabadság számunkra adottság, amelyet a diktatúrák elleni küzdelmükben hősi halált haltaktól kaptunk örökül. Gulyás Gergely az 1948-as év legnagyobb politikai pereként ismert Pócspetri-ügy 70. évfordulója alkalmából a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei községben rendezett ünnepségen beszélt erről. Latorcai János, az országgyűlés alelnöke bejelentette: a most hivatalba lépett kormány történelmi emlékhellyé nyilvánította a pócspetri községházát, ahonnan a hét évtizeddel ezelőtti események elindultak.

Felgyorsítja az állam a szakközépiskola-szakgimnázium fejlesztési programját - közölte az innovációs és technológiai miniszter. Palkovics László a Magyar Hírlapnak adott interjúban elismerte, hogy elavult az intézmények infrastruktúrája. Hangsúlyozta, hogy a fejlesztések forrásai biztosítottak.

A devizakárosultak megsegítésére és a kilakoltatások megelőzésére szólította fel a kormányt a nemzeti bank tavalyi 38 milliárd forintos nyereségéből a Demokratikus Koalíció. Varju László, az ellenzéki párt alelnöke elmondta: a jegybanknak a gazdaságot kellene segítenie, nem pedig nyereségre törekednie, de ha már nyeresége van, akkor azt ne az alapítványaira fordítsa, hanem az emberek javára. A Fidesz úgy reagált, hogy Gyurcsány Ferenc kormánya kergette devizahitelekbe az embereket.

Az LMP szerint nem szolgálja a nemzeti érdekeket a kabinet külgazdasági politikája, amely minél több szabadkereskedelmi megállapodás megkötését tartja kívánatosnak. Ungár Péter országgyűlési képviselő kijelentette: az LMP álláspontja az, hogy a szabadkereskedelmi megállapodás a szegény országokat szegényebbé, a gazdagokat gazdagabbá teszi.

A kormányalakítást követően tovább erősödött a Fidesz-KDNP támogatottsága - derül ki a Nézőpont Intézet felméréséből. A Magyar Idők számára készített kutatás szerint a kormánypártok a választásokon megszerzett 2 millió 600 ezer fős táborukat mintegy 400 ezer fővel tudták bővíteni két hónap alatt. Eközben a teljes felnőtt népesség körében a Jobbik támogatottsága 11 százalék, az MSZP 6 százalékon áll. A DK és az LMP népszerűsége egyaránt 3-3 százalékos. A Momentum Mozgalom 2, a Kétfarkú Kutya Párt 1 százalékkal rendelkezik.

Budapesten tartotta éves kongresszusát az Európai Úszó Szövetség. A Duna Arénában 52 tagország delegáltjai előtt Szabó Tünde sportért felelős államtitkár hangsúlyozta: 2017-ben minden idők legjobb vizes világbajnokságát sikerült megrendezni, míg most kiemelkedő fontosságú sportdiplomáciai esemény házigazdája lehet a magyar főváros. Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes kiemelte, hogy Budapest népszerűségének növekedéséhez nagymértékben hozzájárultak az elmúlt évek rangos sporteseményei is.

Nem vizsgálta Magyarország államadós-besorolását a Moody's. A hitelminősítő listáján Magyarország adósosztályzata így továbbra is befektetési ajánlású, stabil kilátással. A Standard & Poor's februárban, a Fitch Ratings pedig márciusban erősítette meg Magyarország devizában és forintban fennálló hosszú futamidejű államadósságának befektetésre ajánlott besorolását.

Előrehozott parlamenti választást tartanak vasárnap Szlovéniában. A rendkívüli voksolást a kormányfő lemondása miatt kellett kiírni. Miro Cerar amiatt távozott, hogy a legfelsőbb bíróság megsemmisítette a kabinet egyik tervezett nagyberuházásáról szeptemberben rendezett népszavazás eredményét, mert a ljubljanai kormány állami pénzből finanszírozta a kampányt.

Spanyolországban letette hivatali esküjét Pedro Sánchez új miniszterelnök VI. Fülöp király előtt. A Spanyol Szocialista Munkáspárt főtitkárát pénteken választotta kormányfővé a parlament azzal, hogy megvonta a bizalmat konzervatív néppárti elődjétől, Mariano Rajoy-tól.

Továbbra is Katalónia függetlenné válását tartja céljának az országrész új elnöke. Quim Torra kormányának hivatalba lépésével Katalónia hét hónap után kikerült a spanyol központi kabinet közvetlen irányítása alól, amelyet Madrid a tavaly októberi alkotmányellenesen megtartott függetlenségi népszavazás és a katalán függetlenség kikiáltása miatt rendelt el.

Címlapról ajánljuk
Bóka János: a kormány és a Patrióták célja az EU megváltoztatása

Bóka János: a kormány és a Patrióták célja az EU megváltoztatása

A magyar uniós forrásokhoz való hozzáférésről szóló tárgyalások gyakorlatilag befagytak, mivel az Európai Bizottság a magyar választásokig ezekben a kérdésekben nem kíván döntést hozni – mondta Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában. Beszélt Brüsszel az orosz–ukrán konfliktusban elfoglalt pozíciójáról, de jure és de facto hadviselésről, miként a Mercosur-megállapodással és a Beneš-dekrétumokkal kapcsolatos magyar álláspontról is.

Klímakutató: nincs vége az extrém hidegnek, az enyhülés után visszatér a havazás

Az Európát és Magyarországot jelenleg érintő havas, hideg időjárást nem rendkívüli esemény okozza, hanem több, egymással összefüggő légköri folyamat együttállása – hangsúlyozta az MCC Klímapolitikai Intézetének vezető kutatója az InfoRádióban. Kovács Erik szerint az átmeneti, enyhébb, ködös napok után erőteljes, szibériai hideg levegő érkezik ismét, éjszakai és nappali fagyokkal.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Kevesen hiszik el, ami az amerikai gazdaságban történik

Kevesen hiszik el, ami az amerikai gazdaságban történik

Az elmúlt hónapokban szinte mindenki ugyanazt a sztorit árazta: a tavaly őszi munkaerőpiaci megtorpanás után az amerikai növekedés óhatatlanul hűl, a Fed pedig előbb-utóbb kénytelen lesz alkalmazkodni. Ebbe a keretbe a piac kényelmesen bele tudta rendezni a következő lépéseit. Csakhogy az utóbbi hetekben több, első ránézésre “mellékes” adat érkezett, amelyek együtt már nem illenek ebbe a képbe. Ha egymás mellé tesszük őket, egy teljesen más forgatókönyv rajzolódik ki, és ez nem csak a kamatvárakozásokról szól, hanem arról is, hogy a részvénypiac mit fog félreérteni a következő hónapokban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×