Infostart.hu
eur:
362.59
usd:
322.71
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre
Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója sajtótájékoztatót tart a 2. Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek programjáról a Művészetek Palotája Fesztivál Színházában 2021. december 1-jén. A sorozatot 2022 áprilisában tartják Budapesten és több vidéki városban.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Cinfest – „Hatalmas az igény a közös mozizásra”

A Nemzeti Filmintézettel azon dolgozunk, hogy a filmek megtalálják a közönséget - mondta a magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos pénteken, a 20. Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál (Cinefest) megnyitóján.

Káel Csaba kijelentette, a Cinefestnek nagy szerepe van arra, hogy az új filmek minél szélesebb körben eljussanak az emberekhez. Úgy fogalmazott, hogy a szervezők a világ filmművészetét vitték Miskolcra.

Azt mondta, a fesztivál jól jelzi, hogy hatalmas az igény a közös mozizásra és a közösségi filmélményekre. A kormánybiztos kiemelte, a Cinfest változatos filmkínálatot mutat be a világ minden tájáról, a rendezvényt hiánypótló alkotások és neves zsűritagok jellemzik. Leszögezte, a miskolci Cinefest már fogalomnak számít, mert ablakot nyit a világra, megmutatja hogy hol tart a filmművészet és mi foglalkoztatja az alkotókat.

Káel Csaba közölte, a bemutatott filmek is arról tanúskodnak, hogy a mozgókép az a művészeti ág, amely képes minden más művészeti ágat megjeleníteni, történetekkel átélhetővé tenni.

Bíró Tibor fesztiváligazgató arról beszélt, idén is a világ filmtermésének legjavát mutatják be Miskolcon négy teremben. Ezen felül pedig számos kapcsolódó programmal is készültek, a vetítéseken túl szakmai programokat és workshopokat szerveztek, a Csengey-kertben pedig ingyenes koncerteket és filmbemutatókat tartanak.

A szeptember 16-áig tartó eseményen több mint ötven filmet mutatnak be különböző kategóriákban. Idén a fesztivál kiemelten foglalkozik a török és kínai alkotásokkal a két országgal való diplomáciai kapcsolatok felvételének századik, illetve hetvenötödik évfordulója kapcsán.

A fesztivál nyitófilmjeként a norvég Sarkvidéki konvoj című alkotást mutatták be. A vetítés előtt a film rendezője, Henrik Martin Dahlsbakken azt mondta, megtiszteltetés számára, hogy filmjével nyitja meg a neves fesztivált.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×