A Bálint + Jordán = 160 című előadást pénteken tűzi műsorra a Rózsavölgyi Szalon. A színdarabról, a két színész-rendező barátságáról, valamint régi és nem is olyan régi emlékeiről kérdeztük a Kossuth- és Jászai Mari-díjas Bálint Andrást.

Bálint András szerint nincs különbség a bizonyosság tekintetében az idő előrehaladtával, viszont ahogy idősödik az ember, egyre több munkát kell belefektetnie egy-egy produkcióba. „Az ember alaposabb is lesz, kevésbé hányaveti, kevésbé gőgös, kevésbé nagyképű” – mondta a színész.

A Bálint + Jordán = 160 című előadásról elmondta, hogy Molnár Ferenc írásaiból rakta össze főleg ő.

„Amikor Tamás úgy döntöttünk, hogy mégiscsak csinálunk valamit így, 80 táján, akkor azt mondtuk, hogy Molnár, és elkezdtünk saját magunkról beszélgetni. Nyilván kapcsolódik ez Molnár Ferenchez meg a színházhoz meg az egész életünkhöz, színházban és filmen eltöltött életünkhöz. Végül is mi összeszerkesztettünk egy színdarabot, olyan 85-90 percben, amiben párbeszédek vannak, ezeket azért nagyon alaposan előkészítettük, kidolgoztuk és megtanultuk, úgyhogy tulajdonképpen mi egy darabot mondunk. A saját szavainkból lett összeállítva, igyekszünk szórakoztatók lenni Molnár Ferenchez méltón” – mesélte.

A barátságról és az emlékezésről – is – szól az előadás. Jordán Tamással szomszédok voltak a Budafoki úton, egy osztályba jártak az általános iskolában – idézte fel Bálint András. Volt, hogy évekig nem találkoztak, de sokat dolgoztak együtt, színházban többször, de forgattak is együtt.

Sok a hasonlóság bennük, de sok a különbség is, a darabban ezt próbálják meg körbe járni.

Mindketten 1943-ban születtek, Jordán Tamás január 15-én, Bálint András április 26-án.

„Barátság, szakmai barátság, összetartozás, bajtársiasság is van ebben, meg szakmai kíváncsiság. Nem hiszem, hogy féltékenyek lettünk volna egymásra, bár volt egy kis rivalizálás. Volt, amikor nekem ment jobban, volt, amikor Tamásnak, volt, amikor úgy éreztük, hogy de jó, amit ő csinál, előfordult, hogy azt gondolta, hogy de jó, amit én csinálok, és hát a szerencse, erről beszélnünk, hogy a szerencsének milyen nagy szerepe van a mi pályánkon. Hogy lehet használni a szerencsét?

A tehetség része az, hogy az ember használja a szerencsét, hogy fölismeri a lehetőséget, és él vele”

– mondta Bálint András.

A Molnár-szövegek közé pár perces csevejeket iktattak, ezekben ilyen témákról beszélnek. Ikon, színészóriás, élő legenda – kimondják a darabban, hogy ezeket a kifejezéseket nem szeretik.

Különböző pályát jártak be Jordán Tamással, Bálint András nagy szerencséjének tartja, hogy Szabó István őt választotta első filmje, az Álmodozások kora főszerepére 1964-ben. Barátja szabálytalanabb pályát írt le, Egyetemi Színpad, 25. Színház, Kaposvár, kevesebbet filmezett akkoriban – mondja, de hozzáteszi, mostanában többet gondolnak rá.

„40-50-60 évvel ezelőtt talán fontosabb volt a mi szakmánk, fontosabb volt színésznek lenni, jobban figyeltek az emberre, a népszerűség inkább ért bennünket, mint manapság”

– mondta.

A régi játszótársak közül Mensáros László, Garas Dezső, Gábor Miklós, Bessenyei Ferenc, Kálmán György, Domján Edit, Tolnay Klára nevét emelte ki.

„A korom szerint és a beosztásom szerint nyugdíjas vagyok, de van dolgom, és ez fontos” – mondta.

Úgy látja, a dologtalansággal öregszik meg igazán az ember, ha úgy érzi, nem számít, elnéznek mellette. De szerencsére "öreg" szerepek is vannak, azokat is el kell játszani.

„Nem jó a múltban élni, de Tamással kicsit röhögve, kicsit ironizálva emlékszünk vissza, kicsit meghatottan talán, és megpróbálunk tárgyilagosan emlékezni” – mondta.

1961-ben érettségiztek a József Attila Gimnáziumban, párhuzamos osztályba jártak, vagyis

nagyjából hatvan éve „történnek velük a dolgok a színházban”

– idézi fel. Úgy látja az a kor "más világ" volt.

Ha megszólítják az utcán, tudják, hogy színész, ismerik a hangját, de a nevét nem mindig tudják – feleli a kérdésre, hogy hiányzik-e a megbecsültség, amúgy ez a téma is előkerült az estjükben. De azért az idősebbeknek aztán eszükbe jut, hogy látták a Szerelmesfilmben, a Radnóti Színházban vagy egy Jancsó-filmben, szóval nincsenek teljesen elfelejtve.

A páros 80. születésnapi jókívánság kapcsán felhívja a figyelmet, hogy ő három hónappal fiatalabb, és ez ebben a korban sokat számít.