Infostart.hu
eur:
355.82
usd:
312.74
bux:
139468.07
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér
Nézők az Elisabeth című musical előadásán a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon 2020. szeptember 4-én. A musicalt szeptember 4-én és 5-én mutatják be Forgács Péter rendezésében.
Nyitókép: MTI/Mohai Balázs

Így rántanák ki az apátiából az embereket a szabadtéri színházak

50 új bemutatóval készülnek idén a Szabadtéri Színházak Szövetségének tagszínházai, közölte az InfoRádióval a szövetség elnöke. Pócza Zoltán hozzátette: bár az előzetes érdeklődés kisebb, mint korábban, de bíznak abban, hogy helyreáll a színházi előadások szempontjából is fontos társadalmi kommunikáció.

Annak eredményeként, hogy az előzetes érdeklődés kisebb, mint a tavalyi évben volt, a Szabadtéri Színházak Szövetsége komoly felelősséget érez, hogy fokozza a marketingtevékenységet.

Miután erre pedig a kulturális kormányzat forrásokat is biztosít, igyekeznek majd minél többekhez eljuttatni azt az üzenetet, hogy a válságból nemcsak egészségügyileg, a betegség elkerülésével kell kikerülni, hanem mentálisan is, vagyis

„meg kell gyógyítanunk a lelkeket, amire a kultúra a legjobb orvosság”

– fogalmazott az InfoRádiónak Pócza Zoltán. Hozzátette: hiszik és vallják, hogy a szabadtéri színházi előadások adhatnak egy olyan pluszt, ami kimozdítja az apátiából az embereket és a bizalom helyreáll, aminek hiánya valamelyest az érdeklődők részéről is tapasztalható, elsősorban a szabályozások végett.

A szövetség elnöke megnyugtatásképp megjegyezte, egy év állt a rendelkezésükre, hogy megfelelő mód előkészítsék az intézményeket és helyszíneket, és a szükséges szakmai tudással, a fertőtlenítésekkel és a távolságtartási szabályok betartásával biztonságosan megvalósíthatók a rendezvények. Megismételte, remélik, hogy sikerült az üzenetüket az emberekhez eljuttatni, hogy

„készüljenek és jöjjenek”,

még ha jóval nehezebb, több kihívással teli év előtt állnak, mint tavaly.

Természetesen az érdeklődők számíthatnak különleges produkciókra – erősítette meg Pócza Zoltán –, már csak azért is, mert a szabad terek jellemzően nem ugyanazzal a technikai rendszerrel működnek, mint egy kőszínház, példának okáért nem a függöny felgördülésével, hanem a színpad bevilágításával veszik kezdetüket az előadások. A Szabadtéri Színházak Szövetségének tizenkét tagszínháza mintegy

50 új darab bemutatójával készül a nyári évadban.

Ezek nagyban függnek majd attól, hogy mely helyszíneken valósulnak meg – jegyezte meg a szakember, hiszen teljes eltérő például a Margitszigeti Szabadtéri Színpad a Kőszegi Várszínház udvarához képest – létszámban, de akár hangulatban is. A szabadtéri bemutatókon túl kisebb volumenű, zárt téri kamaraelőadások is várhatók, a helyszínek sajátosságinak figyelembevételével. „A kisebb helyeken inkább prózai darabokat láthatunk, míg a nagyobbakon jellemzőbb a zenés produkciók létrejötte.”

Ugyanakkor kijelenthető, hogy az idei évben az előadások nagy része vidám témájú lesz – tette hozzá a szövetség elnöke. Tehát

valami olyan témát próbálnak előhozni, amelyek végén „mulathatunk, szórakozhatunk” – még akkor is, hogyha az ott bemutatott szituációban magunkra ismerünk,

és az emberi gyarlóság jelenik meg, hiszen az is felszabadító érzés tud lenni, ha magunkon tudunk kacagni. „Valljuk be őszintén – zárta szavait –, az elmúlt időszakban nagyon-nagyon hiányzott az a találkozás, az a társadalmi kommunikáció, ami együtt jár egy-egy színházi előadással.”

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Aleksandar Vucic szerb elnök a hétvégén egy belgrádi rendezvényen bejelentette, hogy néhány héten belül lemond – de ezzel nem tűnik el a politikából, épp ellenkezőleg: valószínűleg miniszterelnökként akarja majd tovább irányítani a folyamatokat az országban, ahol másfél éve folyamatosak a tüntetések. Zsivity Tímea szakértő segített értelmezni a helyzetet az InfoRádióban.

Lecsaptak a durva viharok, itt a figyelmeztetés is – videók, képek

Az ország nyugati és keleti felén is károkat okozott a vihar szerda délután, Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében sok helyen kérik a tűzoltók segítségét – közölte a katasztrófavédelem a honlapján. A lakossági képek, videók tanúsága szerint hatalmas esőkkel, jégveréssel, légzuhataggal érkezett a lehűlés.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
Új történelmi csúcson járt az OTP!

Új történelmi csúcson járt az OTP!

Az ázsiai tőzsdéken többnyire pluszos kereskedést láthattunk ma reggel, ezt követően viszont Európában mérsékelt esés bontakozott ki, és az amerikai indexek is csökkenésekkel zártak, pedig a Dow még csúcsot is döntött napközben. A magyar tőzsde a délelőtti emelkedést követően lefordult a nap második felében, de az OTP ma is új történelmi csúcsra ment. A dollár elmúlt napokban látott erősödésének hatására erős nyomás alá kerültek a nemesfémek is, az esés pedig szerdán reggel is folytatódott, napközben azonban látványos fordulat figyelhető meg.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×