eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar
A magyar színház- és filmművészet kategóriában Prima Primissima díjra jelölt Máté Gábor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, rendező Budapesten, a Katona József Színházban 2015. október 22-én.
Nyitókép: MTI/Czimbal Gyula

Máté Gábor: közös protokollal futottak neki az évadnak a fővárosi színházak

A fővárosi színházak és a színházi társaságok megállapodtak egy közös protokollban, ez alapján fogadják a nézőket a koronavírus-járvány idején. A Katona József Színházban már augusztusban is játsszanak, előbb kezdték az évadot, a tapasztalatokról, megváltozott nézői szokásokról Máté Gábor igazgató beszélt az InfoRádiónak.

Mint mondta, a Katona József Színház valamennyi tagját, az első társulati ülést kezdődően, állandó jelleggel tesztelik: aki a létesítmény területére lép, annak át kell esnie a lázmérésen, és amennyiben két egymást követő eredménye is 37,3 fölötti testhőmérsékletet mutat, azt jelenteni köteles és haza kell mennie.

A Katona a Poppea megkoronázása című darabban nyitott. A főigazgató közölte, ugyan az első két előadás egyike sem volt telt házas, ami az augusztus 20-i hosszú hétvégének is részint betudható, színházvezetőként nem tartotta tragédiának, hogy nem volt zsúfolásig tele a nézőtér, hiszen ő maga is szorong és aggódik a helyzet miatt. Máté Gábor szerint természetesen

érzékelhető, hogy a nézők is óvatosabbak. Így elképzelhetőnek tartja, hogy kivárásra játsszanak, ezért logikus, hogy nem elővételben fogynak a jegyek,

hiszen már volt példa arra más színházaknál, hogy az utolsó napon is le lehet mondani egy előadást, ha baj van. A Katona Színház első embere szerint, egy ilyen lépés ugyan látszólag nem erősíti a nézői bizalmat, miközben épp azt szolgálja, hiszen

azt jelenti, hogy elővigyázatosak a színházak,

és a legkisebb probléma esetén is rögvest cselekednek a nézők érdekében is. Mindezek ellenére az igazgató megérti és elképzelhetőnek tartja, hogy úgy fognak a nézők színházba járni, mint moziba, ami sokkal inkább spontán, mint előre tervezett.

A nézőkre vonatkozó óvintézkedésekkel kapcsolatban kifejtette: a fővárosi színházak augusztus folyamán kidolgoztak egy közös protokollt. Amellett, hogy a nézők testhőmérsékletét is mérik a helyszínen, már előadás előtt is arra hívják fel mindenki figyelmét valamilyen elektronikus úton, hogy aki betegség jeleit mutatja, maradjon otthon. Esetükben visszaváltják a jegyét, vagy becserélik egy későbbi előadásra – jegyezte meg Máté Gábor. További intézkedés a színházakban, hogy a nézőtéri dolgozók már nem érintik meg a jegyeket, hanem egy scannerrel érvényesítik azokat, a beengedést illetően pedig már 20 perccel a kezdés előtt elkezdik beszivárogtatni a nézőket. Az igazgató kiemelte:

erősen ajánlott a maszkviselés a nézőtéren, aminek a száj- és orrnyílásokat kellene eltakarnia, kötelezővé azonban csak az előtérben teszik

. Külön érdekességként jegyezte meg végezetül, hogy zsilipelik a nézők kimenetelét is: egyszerre csak 5 sor távozhat. Máté Gábor hozzátette: az első két előadás tapasztalatai azt mutatják, nagyon együttműködőek a nézők, és egy csak esetben „hepciáskodott” valaki a maszkviselést illetően.

A szakember arra is kitért, könnyen elképzelhetően tartja, hogy ha valami jelentős változás történik, akár kormányzati szinten, hogy születik egy újabb rendelet, amihez a színházaknak alkalmazkodniuk kell, biztosra veszi, hogy a társulatvezetők ismét le fognak ülni egyeztetni. Az augusztusi megbeszélést egyébként szeléskörűnek jellemezte, amin nemcsak a fővárosi színházak képviseltették magukat, hanem a Magyar Színházi Társaság és a Magyar Teátrumi Társaság is, tehát egy

nagyobb spektrumban születtek meg a javaslatok, amit legjobb tudomása szerint valamennyi társaság megfogadott,

ami a Katona igazgatóját bizalommal tölti el.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×