Infostart.hu
eur:
363.4
usd:
315.22
bux:
150022.25
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly
Nyitókép: Facebook: Budavári Könyvünnep

Márai Sándor világába kalauzol az idei Budavári Könyvünnep

Ebben az évben a 30 éve elhunyt Márai Sándorra emlékeznek a Budavári Könyvünnepen, amelynek díszvendége az író szülővárosa, Kassa lesz – ismertette Nagy Gábor Tamás polgármester az InfoRádiónak nyilatkozva.

Mint bármely könyvfesztiválon, úgy a szeptember 6-8. közötti Budavári Könyvünnepen is lesznek dedikálások, pódiumbeszélgetések, valamint irodalmi műsorok, ismertette Nagy Gábor Tamás.

A magyar nyelv és könyv ünnepe egy történelmi évforduló időpontjához igazodik, tette hozzá a polgármester. 1686. szeptember 2-án szűnt meg ugyanis Buda török megszállása, amikor a szövetséges európai seregek felszabadították fel a budai Várat, és elkezdődhetett az újjáépítés, amely számos változást hozott a város életében.

Az ünnep jó alkalom arra, hogy felelevenítsék, milyen magas színvonalú volt a műveltség és a művészeti élet például a királyi udvarokban - emelte ki a polgármester, hozzátéve, hogy különlegességekkel is találkozhatnak a helytörténeti bemutatón a látogatók.

A Budavári Könyvünnepen a harminc éve elhunyt Márai Sándorra is emlékeznek, a rendezvény díszvendége az író szülővárosa, Kassa lesz.

Így a felvidéki város kapott lehetőséget arra, hogy az ott zajló kulturális életet, valamint Márai Sándor szülőházát a lehető legalaposabban bemutassa. Az Országos Széchényi Könyvtár egy kamarakiállítással készül. Kassai mozaik címen olyan ritkaságokat és különlegességeket gyűjtenek ki a hatalmas könyvtári anyagból, amelyet máskor nem láthat a közönség.

Az önkormányzat idén is együttműködésre lépett a Várban található intézmények majd mindegyikével, külön programokkal és kedvezményekkel várják a Budavári Könyvünnep résztvevőit.

Köztük a Budapesti Történeti Múzeum, a Zenetudományi Intézet, a Hadtörténeti Intézet, a Nemzeti Levéltár és a már említett Országos Széchényi Könyvtár is - sorolta a polgármester.

A Bölcs Vár révén pedig új helyszínnel is bővül a szeptember 6-án induló rendezvény. A kulturális központ az Óvárosháza épületében kapott helyett, és számos programmal várja majd az érdeklődőket, elsősorban a szombati napon.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Minden európai folyón gondot okoz az alacsony vízállás, az áruszállítás szempontjából fontos Rajna és Duna legnagyobb részén gyakorlatilag ellehetetlenült a teherhajózás – mondta el az InfoRádióban a Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetségének elnöke. Bencsik Attila hangsúlyozta: csak azokon a folyószakaszokon tudnak közlekedni a hajók, ahol vízlépcsőt építettek.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Az éjszaka folyamán Oroszország támadást hajtott végre az izmajili kikötő területén Odessza megyében, károkat és tüzet okozva - közölték az ukrán hatóságok a Reuters szerint. A román határ közelében fekvő Izmajilben található Ukrajna legnagyobb Duna menti kikötője, amely gabonát és egyéb árukat kezel. Kijevnek és a nemzetközi partnereinek van egy közös terve arra, hogy Moszkvát a háború befejezésére kényszerítsék - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán államfő tegnap. Zelenszkij szerint a terv a Vlagyimir Putyin orosz elnökre nehezedő nyomáson alapszik - írja a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×