Infostart.hu
eur:
362.52
usd:
312.15
bux:
147747.91
2026. szeptember 5. szombat Lőrinc, Viktor

Az oroszlánkirály máris elérte az álomhatárt

Kevesebb mint három héttel forgalmazásának megkezdése után Az oroszlánkirály című amerikai családi kalandfilm elérte az egymilliárd dolláros jegybevételt globálisan - közölte a Variety.

Az 1994-es Disney-animáció újragyártott verziója ezzel a stúdió negyedik filmje a Bosszúállók - Végjáték, a Marvel Kapitány és az Aladdin után, amely idén globálisan egymilliárd dollárnál több bevételt hozott a stúdiónak.

Ez újabb bizonyíték a Disney abszolút dominanciájára a filmiparban. A filmstúdió a haza piacon a jegybevételek 38 százalékát mondhatja magáénak a Variety szerint.

Jon Favreau rendező hiperrealista remake-je már az év ötödik legnagyobb jegybevételű globális forgalmazása. A filmre az amerikai mozikban 361 millió dollárért váltottak jegyet, külföldön 638 millió dollárért. Észak-Amerikán kívül különösen Kínában nagy az érdeklődés iránta, ahol 115 millió dollárt forgalmazott, továbbá az Egyesült Királyságban (48 millió dollár) és Brazíliában (44 millió dollár).

Az egymilliárd dolláros mérföldkő egy másik Disney-sikerrel is párosul, a stúdió a múlt hét végén új rekordot, 7,67 milliárd dollárt állított fel a globális jegyeladásokban, amellyel saját 2016. évi 7,61 milliárd dolláros jegyeladását szárnyalta túl. A 2016-os rekordot is úgy érte el, hogy négy filmje haladta meg az egymilliárd dolláros jegybevételt.

A következő hónapokban a stúdió három kasszasikergyanús filmmel jön ki, a Jégvarázs 2., a Demóna folytatásával és a Star Wars - Skywalker kora című alkotásokkal. Ezért jó esélye van arra, hogy a Disneynek legalább még egy egymilliárd dollárnál nagyobb jegybevételű filmje lesz 2020 januárjáig.

Címlapról ajánljuk
Ezért akar mindenki egyre nagyobb szeletet az Északi-sarkvidékből

Ezért akar mindenki egyre nagyobb szeletet az Északi-sarkvidékből

Donald Trump többször is felvetette Grönland megszerzésének lehetőségét, ami jelentősen felgyorsította az Európai Unió Északi-sarkvidéki szerepvállalását. A transzatlanti feszültségekre válaszul Brüsszel erősítette együttműködését Norvégiával és Izlanddal. A térségben ezalatt Oroszország és Kína is igyekszik növelni befolyását. Németh Viktóriát, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány senior kutatóját kérdezte az InfoRádió.

Gyulai Márton: rengeteg szupersztár és újítás lesz a budapesti Atlétikai Világdöntőn

Tévéshow-szerű elemekkel zajlik majd szeptember 11. és 13. között, háromszor háromórás műsorban az első alkalommal kiírt, 10 millió dollár összdíjazású Atlétikai Világdöntő Budapesten, a Zsivotzky Gyula Nemzeti Atlétikai Központban. Gyulai Márton, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség sport- és rendezvényigazgatója beszélt erről az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
Hatalmas dilemmában a felemelkedő atomhatalom: azonnal be kell tömni a súlyos biztonsági rést, de nem tudni, mivel

Hatalmas dilemmában a felemelkedő atomhatalom: azonnal be kell tömni a súlyos biztonsági rést, de nem tudni, mivel

India a világ egyik legnagyobb légierejével rendelkezik, ugyanakkor mindez komoly kihívás elé állítja az atomhatalmat. A rendkívül sokszínű és jelentős mértékben elavult flotta meghatározó részét le kellene cserélni, ráadásul jelen esetben a saját fejlesztésű technológiára csak kis mértékben támaszkodhatnak, a helyi hadiipar elmaradott a globális elithez képest. Újdelhi ezért folyamatosan keresi azokat a lehetőségeket, hogy tartsa a lépést a szomszédos riválisokkal, főképp most, hogy hamarosan már Kína mellett Pakisztán is ötödik generációs vadászgépekkel fog rendelkezni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×