eur:
413.77
usd:
401.74
bux:
81178.25
2025. január 9. csütörtök Marcell

Ez lesz a Művészetek Völgyében

Péntektől tíz napon át koncertek, színházi előadások, gyermekprogramok, kiállítások várják a Művészetek Völgyébe látogatókat. A három Balaton-felvidéki település, Kapolcs, Taliándörögd, és Vigántpetend utcáin több mint ezer kulturális programot tartanak.

Oszkó-Jakab Natália, a Művészetek Völgye program- és marketingigazgatója elmondta, hogy bár mindhárom településen sokszínű a kínálat, Kapolcson a zene, Taliándörögdön a színház, Vigántpetenden pedig a irodalom és a komolyzene kapja a főszerepet a 26. alkalommal megrendezett fesztiválon.

Hozzátette: kiemelt helyszíne lesz a rendezvénynek a taliándörögdi Nemzeti Szín-Tér, amelynek programjait a Nemzeti Színház szervezte.

Itt adják elő egyebek mellett a Psychét, valamint a Fodrásznő című drámát, Hobo feldolgozásában a Ballada a két sebzett hattyúról című előadást a Nemzeti Színház társulatával láthatják a nézők, továbbá fellépnek a Kaposvári Egyetem hallgatói is - fejtette ki a programigazgató.

Hozzátette: a taliándörögdi előadások másik helyszíne a Színház Színpad lesz, amely a hazai kortárs színházi társulatok legfrissebb előadásaival vár mindenkit. Itt szerepel majd a Forte Társulat, az Orlai Produkciós Iroda, Mácsai Pál, Müller Péter Sziámi Pintér Béla Társulatával közös produkciója, valamint itt lehet megtekinteni Szirtes Edina Mókus diafilmprojektjét, a Maladype Színház, a Tünet Együttes és a Nézőművészeti Kft. előadásait, illetve egy külön helyszínen a Színház- és Filmművészeti Egyetem diákjainak produkcióit - fűzte hozzá. Nemzetközi dokumentumfilmeket is láthat majd a közönség Taliándörögdön, a vetítéseket beszélgetések követik - közölte Oszkó-Jakab Natália. Hozzátette: a taliándörögdi Ősök Házában lesz idén a Fonó Udvar, ahol világzenei slágereket hallgathat a közönség. A LEMangURIA mozgásligetben táncolni, mozogni lehet majd, a Wartburg Templomkertben koncertekkel, bábszínházzal, előadásokkal, közösségi programokkal várják az érdeklődőket. Kapolcson a Momentán Társulat gyerekprogramokkal, előadásokkal, improvizációkkal készül. A Harcsa Veronika Udvarban délelőttönként kézműves foglalkozásokkal, jógával, este pedig jazz-zenével várják a látogatókat. A Muharay Udvarban és a Folk Udvarban a népművészettel, hagyományokkal lehet ismerkedni, a kapolcsi római katolikus templom a komolyzenei koncerteknek ad otthont, és idén is vár mindenkit a Modern Art Orchestra és Hobo helyszíne, valamint a Design Terminál és a Kaláka Versudvar - részletezte a programigazgató.

A fesztivál nagyszínpadán, a MOL Nagyon Balaton Panoráma Színpadon fellép mások mellett az Ivan & the Parazol, Péterfy Bori & Love Band, a Hiperkarma, az Irie Maffia, az Anna and the Barbies, az Ocho Macho, a Brains, Szabó Balázs Bandája, a Kiscsillag és az Erik Sumo Band. Ezen a színpadon ad koncertet Palya Bea és zenekara, Lajkó Félix & Óperentzia és a Budapest Bár, a fesztivál zárásaként pedig a Skye and Ross from Morcheeba lép színpadra - közölte.

Oszkó-Jakab Natália beszélt arról is, hogy Vigántpetenden az irodalmi helyszín vendége lesz mások mellett Bíró Gergely, Király Zoltán, Alexa Károly, ezen kívül bábszínház, filmszínház várja az érdeklődőket, a vigántpetendi templomban pedig komolyzenei koncertek nyújtanak kikapcsolódást. A programigazgató szavai szerint a vigántpetendi Csóromföldén láthatóak majd a Hello Wood alkotóközösség idei művei. Az építészek, designerek, képzőművészek idén a letelepedés és az otthonteremtés kérdéseire igyekeznek majd választ keresni - jegyezte meg. A települések között Csigabusz közlekedik, a programválasztást a fesztivál megújult mobilalkalmazása segíti - fűzte hozzá.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.01.10. péntek, 18:00
Kőrösi Csaba
a Kék Bolygó Alapítvány stratégiai igazgatója
Heves összecsapások Kurszkban, elindult a Biden-adminisztráció utolsó fegyverszállítmánya - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Heves összecsapások Kurszkban, elindult a Biden-adminisztráció utolsó fegyverszállítmánya - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Továbbra is heves harcok zajlanak az oroszországi kurszk-régióban, ahol az ukrán csapatok vasárnap indítottak újabb offenzívát. Kijev állítása szerint egy komolyabb orosz ellentámadást is vissza tudtak verni. Ezzel párhuzamosan tisztázódtak az utolsó, Joe Biden amerikai elnök által összeállított amerikai fegyverszállítmány részletei is. Biden január 20-án hagyja el a Fehér Házat, a szakértők egyelőre csak találgatják, hogy Donald Trump megválasztott elnök milyen lépéseket fog tenni. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. január 9. 10:42
×
×
×
×