Infostart.hu
eur:
364.69
usd:
320.48
bux:
144223.83
2026. július 23. csütörtök Lenke

A vészkorszakból kerültek elő dokumentumok egy budapesti lakásfelújításnál

Több ezer oldalnyi irategyüttes került elő a vészkorszakból egy fővárosi, Kossuth téri lakásfelújításnál, az iratokat a megtalálók Budapest Főváros Levéltárába juttatták.

A levéltár az MTI-nek hétfőn küldött közleményében felidézte: a budapesti zsidóságot 1944 júniusában sárga csillaggal megjelölt házakba költöztették. Ennek előkészítéseként Budapest helyettes polgármestere 1944. május 30-án elrendelte valamennyi fővárosi lakás és bérlő összeírását. Az összeíráshoz kiadott és június 1-jén szétosztott adatszolgáltatási íveket a háztulajdonos vagy házfelügyelője 24 órán belül volt köteles kitölteni. A formanyomtatványokon a lakások lakbérét, szobaszámát, utcai vagy udvari fekvését, valamint a háztulajdonos és valamennyi bérlő "zsidó" vagy "nem zsidó" mivoltát kellett feltüntetni.

1944. június 21-én csaknem 200 ezer zsidó embernek kellett kényszerlakhelyül a kapu fölött sárga Dávid-csillaggal megjelölt házakba költöznie Budapesten. Mintegy kétezer ilyen ház volt a fővárosban.

Mindeddig úgy tudták, hogy a kitöltött adatszolgáltatási ívek nem maradtak fenn. Azt feltételezték, hogy - miként a székesfőváros lakásügyi ügyosztályának teljes második világháború alatti anyaga - ezek is megsemmisültek az ostrom alatt. A Kossuth Lajos téri lakásban most előkerült 61 kilogrammnyi irat 5-7 ezer oldalnyi ilyen adatszolgáltatási ívet tartalmaz Budapest XI., XII., XIV. és kisebb részben XIII. kerületi házairól. Az, hogy ki, mikor és miért rejtette el az iratokat, egyelőre nem tudják - írta a levéltár, kiemelve: az iratok így is nagy tömegű információval szolgálnak Budapest történetének erről a tragikus időszakáról.

Címlapról ajánljuk

Magyar Péter: a következő államfő nem a politika világából fog érkezni

Dolgoznak az egészséges élelmiszerek áfakulcsának csökkentésén is – mondta a kormányfő. Miniszterek, államtitkárok nem kapnak pénzt, ha felügyelőbizottsági tagok lesznek. Az állami cégek vezetőinél is jön a bérplafon. Tárgyalnak a politikusok és velük egy háztartásban élők vagyonosodási vizsgálatáról. Négy Eximbankhoz kötődő, 1000 milliárdos értékű ügyekben tettek feljelentést. Volt politikusból most nem lesz államfő, ez is kiderült.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×