Az iszlám mintegy 1,5 milliárd követőjével - a Föld népességének 23 százalékával - a kereszténység után a világ második legnagyobb vallása, s ma már alig van olyan ország, ahol ne élnének muszlimok. Öt oszlopa a hitvallás, az ima, a böjt, a zarándoklat és a szegényeknek adandó alamizsna. A testet és lelket erősítő harmincnapos böjt azért esik a ramadán hónapra, mert a hagyomány szerint 610-ben e hónap 27. napján adta Allah a Koránt az égből Mohamed prófétának, aki ekkor a Híra hegyére vonult vissza elmélkedni és böjtölni. Az iszlám szerint ramadánkor a pokol kapui zárva vannak, a démonok le vannak láncolva, így e hónap a sanyarú nélkülözések ellenére a béke és a szellemi megtisztulás időszaka. A hónap neve az arab ramida vagy al-ramad szóból ered, amelynek jelentése perzselő nyári hőség, és arra utal, hogy a jótettek a naphoz hasonlóan kiégetik a bűnöket az emberekből.

A böjt elsődleges célja, hogy a muzulmánok az elmélkedésnek és imának szenteljék magukat, növekedjék türelmük és akaraterejük, s bebizonyíthassák Allah előtt, hogy lelkük erősebb testüknél, képesek legyőzni testi vágyaikat. A rangra, anyagi helyzetre való tekintet nélkül mindenkire érvényes szabály a vallási közösség tagjainak egyenlőségét hivatott kiemelni, hogy a gazdagok is legalább egy időre átéljék a szegények mindennapjait. A ramadán egyben a hit nevében folytatott harc időszaka, ehhez fűződik ugyanis az iszlám arábiai térhódításának két döntő mozzanata: a próféta ebben a hónapban aratta első katonai győzelmét ellenfelei felett, és ekkor hódította meg Mekkát is.

A böjt kezdetét hagyományosan úgy határozzák meg, hogy az előző hónap végén hithű, megbízható embereket küldenek ki, akik hiteles tanúk előtt igazolják, hogy az újhold látható. Ugyanezt az eljárást követik a hónap végén is, azaz a ramadán hónapja akkor ér véget, amikor a következő újholdat megpillantják. Egy-egy felhős éjszaka vagy éles szemű muzulmán így napokkal is meghosszabbítja vagy megrövidítheti a böjtöt. Ma azonban már egyre több országban csillagászati módon határozzák meg a hónap és a böjt kezdetét.

Ramadán idején a hívőknek napkeltétől napnyugtáig tartózkodniuk kell az evéstől, ivástól, dohányzástól, fürdéstől, zenehallgatástól, házasélettől és a test egyéb örömeitől, kerülniük kell a dühöt, az erőszakot, az irigységet, a vágyat, a pletykát, de követelmény a jótékonykodás, egyszóval az embereknek jobban kell figyelniük egymásra. Felmentést csak a 14 éven aluli gyermekek, az utazók, a terhes és szoptatós anyák, a csatában harcolók és a betegek kapnak. Az "elvesztegetett" napokat az életerős hívőknek később pótolniuk kell, tehát a hónap elmúltával annyival több napot kell böjtölniük, ahány napra a felmentés érvényes volt. Mivel a böjt a nap járásától függ, kevésbé szerencsés országokban akár hajnali három órától este kilencig is érvényesek lehetnek a tilalmak. A szunnita országokban ramadán idején az öt kötelező ima mellett este végzik a taravih imát, amely a szokásos négyszeri földre boruláshoz (raka) képest nyolc vagy akár húsz rakából áll.

Ramadán idején mindenki igyekszik napkelte előtt felkelni és enni, ezt hívják szuhurnak, régen az utcákon dobolással jelezték a napfelkelte közeledtét. Az élet az éjszakai órákban élénkül meg: napszálltakor kezdetét veszi az iftár, a lakoma, a szent helyeket kivilágítják, a boltok kinyitnak. A hónap 26. és 27. napja közötti éjszakára esik a sors vagy elrendelés éjszakája, a Lailat al-Kadr, amelyen a próféta először kapta meg Gábriel arkangyalon keresztül a kinyilatkoztatást. Ez a muszlimok számára az év legnagyszerűbb éjszakája, amelyet az imádkozásnak kell szentelniük, sokan egész éjszaka a mecsetben maradnak, s hitük szerint, ha ima közben fényességet látnak, Allah teljesíti kívánságukat. A böjt befejeződésekor háromnapos nagy ünnepet csapnak, a Kis Bajrámmal tér vissza az élet a rendes kerékvágásba, az emberek megajándékozzák egymást, sok helyen foglyokat engednek szabadon.