Infostart.hu
eur:
376.7
usd:
322.99
bux:
129730.83
2026. április 9. csütörtök Erhard

Első rendezésére készül Bradley Cooper

Első rendezésére készül Bradley Cooper, az amerikai színész a Warner Bros. filmstúdióval folytat tárgyalásokat a Csillag születik című 1937-es romantikus dráma harmadik feldolgozásának elkészítéséről.

Az eredetileg Janet Gaynor és Fredric March főszereplésével készült mozi középpontjában egy filmsztár áll, aki felkarol egy tehetséges fiatal színésznőt, ám míg a lány karrierje egyre feljebb ível, addig a korosodó és alkoholproblémákkal küzdő férfi csillaga egyre lejjebb áldozik.

A tervek szerint Cooper nem csupán rendezője, hanem Jon Peters, Bill Gerber és Basil Iwanyk mellett a film producere is lenne. A Warner Bros. évek óta készül a Csillag születik újabb feldolgozásának elkészítésére. Évekkel ezelőtt rendezőként Clint Eastwood, női főszereplőként pedig Beyoncé Knowles neve is felmerült, ám az amerikai énekesnő időközben terhes lett, míg Eastwood a Jersey Boys című musicallel kezdett foglalkozni.

Azt egyelőre nem tudni, hogy Cooper feltűnik-e az új produkcióban és Beyoncé visszatér-e a projekthez. Korábban Will Smith, Tom Cruise, Leonardo DiCaprio és Christian Bale neve is felmerült a lehetséges férfi főszereplők között - idézte fel a The Hollywood Reporter című filmes portál.

A William A. Wellman által rendezett és nyolc Oscar-díjra jelölt 1937-es filmnek eddig két feldolgozása készült. Az 1954-es feldolgozásban Judy Garland és James Mason, az 1976-os változatban Barbra Streisand és Kris Kristofferson játszották a főszerepeket. A mostani forgatókönyvet Will Fetters és Cooper jegyzi.

Cooper igyekszik egyre szorosabbra fűzni a szálakat a Warner Bros. filmstúdióval: egyes források szerint a színésznek még számos rendezői projekt van a tarsolyában. Az Amerikai mesterlövész sztárját legközelebb Cameron Crowe Aloha című filmjében, John Wells Adam Jones című komédiájában és David O. Russell Joy című drámájában láthatja a közönség. 

Címlapról ajánljuk
Lecserélték Szoboszlait, kétgólos hátrányba került Párizsban a Liverpool: 2-0
Bajnokok Ligája

Lecserélték Szoboszlait, kétgólos hátrányba került Párizsban a Liverpool: 2-0

A két keddi idegenbeli győzelem után meglepetésre a Barcelona is két góllal kikapott otthon az Atletico ellen a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. Szoboszlai Dominikék nem voltak boldogok, amiért az ellenfelük, a PSG volt az egyetlen pályaválasztó csapat a BL-negyeddöntők első körében, amely hazai pályán győzni tudott. A Liverpool végig alárendelt szerepet játszott, Szoboszlait és Kerkezt is lecserélték. A visszavágók jövő kedden lesznek.

Orbán Viktor Sopronban: „ez már a befutó, a kampányban csendes többségből hangos többséggé váltunk”

J. D. Vance amerikai alelnök látogatása után Sopronban folytatta országjárását Orbán Viktor miniszterelnök, akinek a vasárnapi országgyűlési választások előtt szombat este lesz a kampányzáró gyűlése Budapesten, a Szentháromság téren.
inforadio
ARÉNA
2026.04.09. csütörtök, 18:00
Böcskei Balázs politológus, az IDEA Intézet stratégiai igazgatója
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet igazgatója
Nincs megállás, új két és féléves csúcsra húzták a forintot

Nincs megállás, új két és féléves csúcsra húzták a forintot

A forint egy csapásra ledolgozta a háború során elszenvedett gyengülését az iráni tűzszünet hírére a hajnali órákban. Reggel viszont oldalazott, minimálisan visszakorrigált a magyar deviza árfolyama az euróval és a dollárral szemben. A magyar gazdasági adatok, így például a friss inflációs számok nem hoztak nagy mozgásokat. Érezhető, hogy a piacok a fegyvernyugvással kapcsolatos fejleményeket figyelik az első hurráoptimista reakciók után. Emellett a magyar devizára egyre nagyobb hatással vannak a vasárnapi választással kapcsolatos fejlemények.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×