Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

A világ összes országába elviszi a Hamletet a Globe Színház

Nagyszabású tervvel állt elő a Globe Színház, amely bejelentette, hogy a világ összes - vagyis 205 - országába elviszi Hamlet-előadását.

A londoni társulat tagjai 2014 áprilisában kezdik a világkörüli turnét a nyolcszereplős produkcióval, a körút 2016. április 23-án, William Shakespeare halálának négyszázadik évfordulóján ér véget.

"Célunk, hogy vonattal, busszal, repülővel és hajóval a lehető legtöbb 'friss fülhöz' eljuttassuk ezt a gyönyörű, ikonikus és sokszínű darabot" - mondta kedden Dominic Dromgoole, a Globe Színház művészeti igazgatója.

A Hamlet-turné az "ellenkezője" lesz annak a Globe to Globe Fesztiválnak, amelynek keretében tavaly a világ minden tájáról színtársulatok érkeztek Londonba, hogy Shakespeare-műveket adjanak elő. A híres darabok 37 nyelven hangzottak el.

Címlapról ajánljuk

„Nem számítok katonai intervencióra Grönlandon" - közölte az amerikai képviselőház elnöke

Mike Johnson a BBC brit közszolgálati televízió vasárnapi politikai magazinműsorában úgy fogalmazott: Grönland nem az Egyesült Államok területe, de a Dániához tartozó autonóm sziget földrajzi elhelyezkedése okán stratégiai fontosságú "nemcsak az Egyesült Államok, hanem a világ összes szabadságszerető népe számára".
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×