Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Művészeti csúcsdíjat alapít az EMMI és az MMA

Nemzet Művésze díj elnevezéssel új, életjáradékkal járó művészeti csúcsdíj jön létre 2014-ben, ennek koncepcióját az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a Magyar Művészeti Akadémiával (MMA) együtt dolgozta ki.

A kormány által elfogadott koncepció értelmében a Nemzet Művésze díj a művészeti díjak egymásra épülő rendszerében olyan úgynevezett csúcsdíjként jön létre, amelyet a köztársasági elnök és az MMA elnöke közösen ad át. Az új díjra irányadó szabályozás 2014. január 1-jén léphet hatályba - közölte az MTI-vel pénteken az Emmi.

A díjazott - mint a magyar művészeti élet kimagasló teljesítményt nyújtó képviselője - személyes megbecsültsége okán járadék jellegű juttatásban részesül haláláig. A díj adományozásának alapfeltétele, hogy a díjazott már Kossuth-díjas legyen.

A kormány célja, hogy valamennyi művészeti ág legjelentősebb alkotóinak méltó időskori életkörülményeket biztosítson havi életjáradék formájában.

A koncepció alapján az Emmi törvénymódosítást készít elő. Ha a díj megalapítását a kormány javaslatára az Országgyűlés támogatja, az életjáradék fedezetét és az adományozással járó költségeket az MMA költségvetése fogja szavatolni - áll a közleményben.

Címlapról ajánljuk
Több milliárdnyi régi pénzt őriznek a németek, nem véletlenül

Több milliárdnyi régi pénzt őriznek a németek, nem véletlenül

Még mindig kinn van több milliárd márka az embereknél, és a Bundesbank továbbra sem válogatós, legalábbis ami a forgalomból huszonnégy évvel ezelőtt az euró által kiszorított német márka becserélését illeti. Munka akad bőven, a „régi pénz” jelentős részét a németek különböző okokból még mindig őrzik.

Szembeszállnak Donald Trumppal az EU vezető országai

Közös nyilatkozatban figyelmeztetett az eszkaláció veszélyére vasárnap az a nyolc európai ország, amely ellenzi, hogy az Egyesült Államok annektálja Grönlandot, s amelyekkel szemben Donald Trump amerikai elnök februártól 10 százalékos vámot helyezett kilátásba.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×