Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 4. szombat Ulrik

A könyvfesztiválon nem érződött a gazdasági válság

A gazdasági válság az idei könyvfesztivál során nem éreztette hatását - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Zentai Péter László, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesületének igazgatója, aki elmondta azt is, hogy megoldódtak a Márai-programmal összefüggő, korábban jelzett problémák.

Vasárnap ért végett a XVII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál. A magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesületének igazgatója az InfoRádiónak elmondta: ebben a félévben a könyvpiac még nem számíthat növekedésre. Hozzátette: a gazdasági válság nagyon komolyan érintette azt a vásárlóréteget, amelyet a könyvkiadók megszólítanak.

Zentai Péter László szerint új stratégiákat kell kialakítani. A kérdés az, hogy visszafogott óvatossággal kevesebb új könyvet jelentessenek meg, vagy figyelemfelkeltő könyvekkel ösztönözzék az embereket arra, hogy még bátrabban költsenek az emberek kultúrára.

A könyvfesztiválon nem érződött a válság: a krízis idején is nézőcsúcsokat döntögettek a rendezvények, a könyvek iránti érdeklődés láthatóan megmaradt. Az igazgató úgy véli: a válság inkább abban mutatkozik meg, hogy a hétköznapokban kevesebb ember tér be a könyvesboltokba.

A könyvfesztiválon jelentették be, hogy néhány héten belül elindulhat az olvasáskultúra támogatására létrehozott Márai-program, amelynek keretében egymilliárd forint áll rendelkezésre. Zentai Péter László elmondta: a teljes magyar könyvkiadásból kiválasztanak ezer olyan művet, amely a magyar könyvkiadás nemzeti kultúrájának értékét jelenti.

Ezt a döntést egy széleskörű testületnek kell meghoznia. A lista a könyvtárosok, az irodalom, a tudomány és a könyvkiadás szereplőinek konszenzusos döntése kell, hogy legyen - hangsúlyozta az igazgató.

Hanganyag: Hlavay Richárd

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Éghajlatkutató: 2050-ig már nem tudunk változtatni, de hosszabb távon nagy a tét

Éghajlatkutató: 2050-ig már nem tudunk változtatni, de hosszabb távon nagy a tét

Magyarország Európa leggyorsabban melegedő és száradó térségei közé tartozik. A nyarak egyre forróbbak és szárazabbak – hívja fel a figyelmet Szabó Péter, az ELTE éghajlatkutatója, a Másfélfok szerzője. Hangsúlyozta: a hőhullámokhoz nem mindig tud alkalmazkodni a szervezet, a 2024-es két hetes forróság idején például 34 százalékos volt a többlethalálozás Budapesten.

Elképesztő szenvedésről beszélt Messi, miután megdöntött minden rekordot

„Tudtuk, hogy szenvedni fogunk, és szenvedtünk is” – mondta Lionel Messi a drámai körülmények után megszerzett győzelemről a foci-vb egyenes kieséses szakaszában a meglepetéscsapat Zöld-foki Köztársaság ellen.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tájkép sokk után: így térhet magához a piac a benzin védett árának kivezetése után

Tájkép sokk után: így térhet magához a piac a benzin védett árának kivezetése után

A Portfolio Checklist pénteki adásában többek között azzal foglalkoztunk, hogy hogyan élték meg a kis benzinkutak az üzemanyagok védett árát, miért áll lassan helyre a piac és milyen tényezők határozzák meg, hogy mennyiért tankolhatunk a nyáron. Vendégünk Egri Gábor, a Független Benzinkutak Szövetségének elnökségi tagja volt. A műsor első részében arról volt szó, hogy mintha megrendülni látszana a piacok bizalma a memóriacsip-gyártókban, ami több kulcsrészvény árazásában is testet öltött. A több százmilliárd dolláros kérdés az, hogy immár az egész AI-infrastruktúra sztori áll ingatag lábakon, vagy csak egy apró korrekciónak vagyunk tanúi. A témát Kaszab Balázzsal, a Portfolio elemzőjével veséztük ki.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×