Infostart.hu
eur:
391.05
usd:
339.39
bux:
122993.08
2026. március 18. szerda Ede, Sándor

Védett turisztikai márkává fejlesztenék Kolozsvár nevét

Védett márkaként népszerűsítené a kincses várost a kolozsvári önkormányzat a napokban elindított Branding Cluj (Kolozsvár mint védett márkanév) című programmal.

A kezdeményezők úgy vélik, újra kell gondolni Kolozsvár arculatát, piacképessé kell tenni azt - írja az Új Magyar Szó című bukaresti napilap internetes oldalán.

A kezdeményezők szerint a város arculatépítésén belül szükség lenne a városnapok vagy városhetek hagyományának megteremtésére. Az elképzelések szerint mindenképpen a város történetében szimbolikus jelentőséggel bíró dátumot kellene választani ennek az ünnepnek. Egyesek szerint ez július 2-a lenne, 1405-ben ugyanis ezen a napon nyilvánították Kolozsvárt szabad királyi várossá.

Mások szerint a legmegfelelőbb időpont október 9-e lenne, mert 1944-ben ekkor érték el a szovjet és a román csapatok Kolozsvárt.

Olyan javaslatok is születtek, amelyek a városban szervezett nemzetközi fesztiválokkal kötnék össze ezt a rendezvényt.

A kezdeményezők között vita alakult ki a városszlogen körül is. "A multikulturális város" mellett felmerültek olyan ötletek is, mint "az egyetemi központ" vagy a "kincses város" is.

Az Új Magyar Szó által megszólaltatott Vasile Dancu kolozsvári szociológus egyelőre nem látja kivitelezhetőnek a kezdeményezést. Szerinte kidolgozott, racionális stratégia kellene, amely a helyi értékeket nemzetközileg ismertté tenné. "Amíg nincs ilyen stratégia, kár védjegyesítésről beszélni" - jelentette ki.

A város magyarságának egyik jelentős civil szervezetét, a Kolozsvár Társaságot nem vonták be a tervezésbe, pedig a városnapokhoz hasonló ötlete a magyar szervezetnek már van. Kántor Lajos, a Kolozsvár Társaság elnöke a lapnak arról számolt be, hogy október végén, az 1956-os forradalom évfordulóján összegyűjtik a világban szétszóródott kolozsvári magyarokat: így teremtenek lehetőséget az elszármazottaknak a viszontlátásra, a Kolozsváron élőknek pedig az összetartozás érzésének erősítésére.

Címlapról ajánljuk
Csizmazia Gábor: a Hormuzi-szoros ügyében Amerika nem engedhet, mert akkor a Nyugat gyengének tűnik

Csizmazia Gábor: a Hormuzi-szoros ügyében Amerika nem engedhet, mert akkor a Nyugat gyengének tűnik

Harmadik hetébe lépett az amerikai–izraeli támadássorozat Irán ellen, amelyre válaszul Teherán egyebek mellett lezárta a Hormuzi-szorost, ahol békeidőben a világ kőolajszállítmányainak egyötöde halad át. Donald Trump amerikai elnök felszólította szövetségeseit, hogy katonai erővel segítsék a szoros blokádjának feloldását. Az InfoRádió mindennek a világpolitikára gyakorolt hatásairól kérdezte Csizmazia Gábort, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársát.
inforadio
ARÉNA
2026.03.18. szerda, 18:00
Rónai Sándor
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×