A fénynek és a meleg hónapoknak különös jelentőségük volt, amikor az emberiség földműveléssel, állattartással kezdett foglalkozni. A föld ebben az időszakban termékeny, ez a bőség ideje, míg a hideg téli napok éhínséggel, sötétséggel fenyegettek.

A legtöbb vallásban és kultúrában különleges jelentőséget nyert a téli napforduló: az ókori népek hálaadó rítusokkal köszöntötték, mivel ekkor, hitük szerint, a fény győzedelmeskedett a sötétség felett, megújulást, hitet és reményt hozott, és a természet megújulását, jelképezte.

A téli napforduló, azaz a csillagászati tél kezdete az északi féltekén december 21-re - ritkábban 22-re esik -, ez az a pillanat, amikor a Föld forgástengelye a legnagyobb szögben hajlik el a Nap sugaraitól. Ettől kezdve egyre hosszabbakká válnak a nappalok.

A Római Birodalomban általában december 17-24-e között tartottak ünnepségeket Szaturnusz, a földművelés, a paraszti munkák és az idő istenének tiszteletére. Lakomákat rendeztek, tánccal, zenével ünnepeltek és megajándékozták szolgáikat. A házakat borostyánágakkal vagy fagyönggyel díszítették.

Mithrász és a Legyőzhetetlen Nap

Az ókori Rómában a perzsa hitvilágból ismert Mithrászt is tisztelték. A fény, a világosság istene egyes mítoszok szerint december 25-én született. A kultusz az I. században jelent meg a birodalomban, Commodus császár uralkodásának idején pedig már államilag is elismert volt.

Mithrász szerepe az idők során egyre jelentősebbé vált, kultusza a III. századra összeolvadt a római napisten-kultusszal, a Legyőzhetetlen Napba vetett hittel. Diocletianus császár éppen ezért a birodalom fő védelmező istenévé nyilvánította.

A Római Birodalom utolsó pogány államvallása a kereszténység terjedésével hanyatlani kezdett, a IV. század végére be is tiltották, sok elemét azonban a Jézus-kultusz is magába fogadta.

Egyetemes határozat

Jézus születéséről a kereszténység térhódításával kezdtek egyre többfelé megemlékezni, hivatalos ünnepként azonban csak a 325-ben, I. Konstantin római császár által összehívott niceai zsinat után ismerte el az egyház.

Ugyancsak a zsinat jelölte ki Jézus születésének időpontjául a december 25-ét, így lett a Legyőzhetetlen Nap ünnepéből az Üdvösség Napjának ünnepe.

Krisztus születésnapjának ünnepét a reformáció töltötte meg új tartalommal, miután a vallás gyakorlásának színhelye is megváltozott: míg korábban a hitélet elsősorban a templomokban zajlott, a XVI. századtól fokozatosan eljutott az otthonokba is.