Infostart.hu
eur:
363.44
usd:
325.95
bux:
143135.45
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: Unsplash

Már a fegyverviselésben is engedékenyebb a kormányzat a washingtoni helyzet miatt

Eredetileg a hajléktalanság felszámolása miatt vetette be a fővárosban a katonákat Donald Trump, a rendőrség irányítását is átvette a kormányzat.

A Washingtonba vezényelt Nemzeti Gárda katonái vasárnap elkezdték viselni a fegyvereiket – írja a CNN tudósítása nyomán a hvg.hu. A hírt a missziót végrehajtó közös műveleti csoport szóvivője közölte. Pete Hegseth védelmi miniszter a múlt héten engedélyezte ezt a Nemzeti Gárdának, akiket Donald Trump amerikai elnök bűnözésellenes programja részeként vezényeltek a fővárosba.

Az amerikai védelmi minisztérium iránymutatása szerint a Nemzeti Gárda tagjai akkor viselhettek fegyvert, ha azt a körülmények indokolták.

A haderő Washingtonba vezénylését augusztus elején rendelte el Donald Trump elnök, többek között azért, hogy eltüntessék a hajléktalanokat. Két nappal később meg is jelentek az utcákon a katonák, és

szövetségi ügynökökkel karöltve kezdték el felszámolni a hajléktalantáborokat, ellenőrzőpontokat létesítettek és erősítették a rendfenntartást.

Az elnök azzal indokolta a Nemzeti Gárda bevetését, hogy nagyon megnőtt a fővárosban a bűnözés, azonban az elmúlt évek statisztikái éppen ennek az ellenkezőjét mutatják. Ennek ellenére az elmúlt napokban páncélozott járművek sorakoztak fel műemlékek és a turisztikai látványosságok közelében, a népszerű szórakozóhelyeknél ellenőrzik az autósokat, az égen rendőrségi helikopterek szállnak. Összesen mintegy 800 katona és további 500 szövetség ügynök vesz az akciókban részt.

A gárda bevetése után a városi rendőrség irányítása is szövetségi kézbe került. Pam Bondi amerikai főügyész a Kábítószer-ellenes Hivatal (DEA) vezetőjét nevezte ki a város „sürgősségi rendőrfőnökének”, a döntés ellen a város pert indított.

Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökakták nyilvánosságáról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára. Beszélt arról is, hogy megbízhatóak a levéltári anyagok, illetve hogy segítik a családokat az esetleges traumák feldolgozásában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés a piacokon: merre induljanak most a befektetők?

Vérengzés a piacokon: merre induljanak most a befektetők?

Már meghallgatható a Portfolio Checklist pénteki adása. A mai műsor első részében a csütörtoki tőzsdei esés okait elemeztük Ignáth Miklóssal, a Portfolio Investment Services vezető privátbankárával. A második blokk témája, hogy hogyan sikerült Magyarországnak az európai trendekkel szembemenve jelentősen csökkentenie az állampapírhozamokat. Megvizsgáltuk, mennyit spórolhat ezen a költségvetés, és milyen szerepet játszanak a folyamatban az euróbevezetési tervek. Vendégünk Beke Károly, a Portfolio makrogazdasági elemzője volt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×