Infostart.hu
eur:
385.78
usd:
331.5
bux:
120832.7
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt
Nyitókép: Pexels.com

Nyomozás indult az ellenzék vezetője ellen, újabb polgármestereket rúgtak ki Törökországban

A török belügyminisztérium öt újabb ellenzéki polgármestert fosztott meg hivatalától csütörtökön korrupció gyanúja miatt, az isztambuli ügyészség pedig bejelentette, hogy a főügyész fenyegetésének és sértegetésének gyanújával nyomozást indított a legnagyobb török ellenzéki párt, a Köztársasági Néppárt (CHP) vezetője, Özgür Özel ellen.

A polgármestereket az önkormányzatoknál korrupció gyanújával folytatott vizsgálatok eredményeként bocsátották el. Közülük hárman isztambuli kerületeket irányítottak, és szerda óta már őrizetben voltak. Két társukat még korábban a déli Adana tartományban vettek őrizetbe. Valamennyien a CHP politikusai.

Az Özgür Özel ellen indított nyomozást az isztambuli ügyészség közleményében azzal indokolta, hogy a szerdai isztambuli gyűlésen megjegyzéseket tett Akin Gürlek főügyészre, azt is hangoztatva, hogy "célkeresztbe állították" az ellenzéket.

Deniz Yücel, a CHP szóvivője kifogásolta a nyomozás megindításáról szóló döntést, és az X-en közölt, a hatóságoknak címzett üzenetében azt írta, "nem fogunk behódolni ennek a törvénytelen rendszernek, amelyet létrehoztatok".

Az adanai kerületi polgármesterekkel együtt immár a fő ellenzéki párt 11 polgármestere van börtönben Törökországban.

Tavaly október óta nyolc isztambuli kerület CHP-s polgármesterét, március 19-én pedig Ekrem Imamoglu isztambuli főpolgármestert is letartóztatásba helyezték korrupció és terrorszervezet segítésének vádjával, és más önkormányzatok CHP-s tisztviselőit is őrizetbe vették. Imamoglu X-fiókjának az elérhetőségét a napokban blokkolták.

A CHP komoly sikereket ért el a 2024 tavaszán tartott helyhatósági választásokon, miután sikerült megtartania az ország három legnagyobb városát, Isztambult, Ankarát és Izmirt. Isztambul 39 választókerületéből 26-ot megnyert és további vidéki választókerületeket is sikerült elhódítania a kormányzó Igazság és Fejlődés Párttól (AKP).

Címlapról ajánljuk
Nemzeti Petíciót indít a kormány
Kormányinfó percről percre

Nemzeti Petíciót indít a kormány

A magyar állam jogsegéllyel is azok mellett áll, akik származásuk miatt jogsérelmet szenvednek el a Benes-dekrétumok miatt. Fontos információk érkeztek a Nemzeti Petícióról, a V4-ektől érkező támogatásról, a Mercosur-megállapodás következményeiről. Tartson velünk!

A dánok és grönlandiak elkerülték a „Zelenszkij-pillanatot”

Ahogy várható volt, nem sikerült közelíteni az álláspontokat Grönland, Dánia és az Egyesült Államok között a sziget jövőjéről szóló, radikális amerikai igények kérdésében. A dán külügyek vezetője közölte: „alapvető ellentét” van a felek között, miközben a NATO fokozza katonai jelenlétét a térségben.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×