Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Waving flag of Germany and Ukraine
Nyitókép: Getty Images / alexis84

Németország újabb hatalmas segélyt ad Ukrajnának

Jóváhagyta a német parlament pénteken az újabb, hárommilliárd eurós katonai támogatást Ukrajna számára.

A parlament alsóházának költségvetési bizottsága megszavazta a segélyt folyósítását, amelyet a kormány az ország költségvetési helyzetével kapcsolatos aggodalmak miatt korábban hónapokra felfüggesztett.

A jóváhagyást az tette lehetővé, hogy a parlament pénteken megszavazta az eladósodást fékező rendszer módosítását is, amely a védelmi kiadások esetében enyhíti a költségvetési szigort. Ezt a jogszabályt Friedrich Merz leendő kancellár kezdeményezte.

"Azért tesszük, hogy Ukrajna megvédhesse a függetlenségét és a szuverenitását" - mondta a héten a segély kapcsán Olaf Scholz leköszönő kancellár.

A hárommilliárd eurón kívül a 2025. évi költségvetésben még négymilliárd eurót irányoztak elő Ukrajna számára, azaz Kijev összesen 7 milliárd eurós német támogatásra számíthat. A német kormány szerint Kijev ebből azonnal rendelkezésre álló lőszereket és más, egy vagy két éven belül szállítható fegyvereket vásárolhat, egyebek mellett Iris T légvédelmi rendszereket.

A Bundestag költségvetési bizottsága további 8,25 milliárd eurós támogatást hagyott jóvá Ukrajna számára a 2026-2029-es időszakra. Az ukrajnai háború kezdete óta Németország több mint 28 milliárd euró értékű katonai felszerelést szállított Kijevnek a kormány szerint.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×