Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
test Lassa fever in vitro in a laboratory.
Nyitókép: SaevichMikalai/Getty Images

Egyre több halálos áldozata van a Lassa-vírusnak

Legalább 80 halálos áldozata van már a Lassa-láznak Nigéria 11 érintett államában a járvány januárban történt kitörése óta - közölte a nigériai járványügyi és betegségmegelőzési központ (NCDC).

A tájékoztatás szerint eddig a vírusfertőzések 413 megerősített esetét regisztrálták, s a halálozási ráta 19,4 százalék. Az esetek 73 százalékát három államból jelentették, a legsúlyosabban érintett a délnyugati Ondo állam a fertőzöttek legalább 34 százalékával.

Az NCDC a vírus megfékezésének legnagyobb kihívásai között említette az egészségügyi ellátás igénybevételére való alacsony hajlandóságot, egyes térségekben a magas kezelési költségeket, valamint a betegségmegelőzési ismeretek korlátozott voltát egyes rászoruló közösségekben. Hozzátette ugyanakkor, hogy életbe léptették az országos járványmegelőzési erőfeszítések összefogására szolgáló rendszert. Utóbbi magában foglalja az egészségügyi dolgozók kiképzését a Lassa-lázas páciensek kezelésére, a fokozott egészségügyi megfigyelést, illetve a fertőzési láncok nyomon követését az érintett államokban. Különféle védőfelszerelések mellett hőmérőket és vírusellenes gyógyszert osztanak szét, és felvilágosító kampányokat is indítanak.

Az NCDC szerint tavaly a betegség 214 halálos áldozatot követelt.

A Lassa-lázat a Lassa-vírus okozza, amelyet 1969-ben azonosítottak az észak-nigériai Lassában. Vérzéseket okozó heveny vírusos fertőzés, amely vírushordozó rágcsálók - főleg patkányok - vizeletével és ürülékével, az emberek között pedig a fertőzöttek testnedveivel terjed az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) szerint.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×