eur:
389.02
usd:
361.9
bux:
68900.51
2024. május 9. csütörtök Gergely
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter beszél a szíriai hivatali partnerével, Fejszál Mekdaddal tartott közös sajtóértekezletükön a moszkvai külügyminisztériumban 2022. augusztus 23-án.
Nyitókép: MTI/EPA/AFP pool/Natalija Kolesznyikova

Szergej Lavrov: Oroszországnak nem az ukrán elnökkel kell tárgyalnia a rendezésről

Az orosz külügyminiszter szerint azokkal kell tárgyalni, akik utasításokat adnak Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek.

Lavrov azt követően tartott sajtótájékoztatót, hogy csütörtök délelőtt megbeszélést folytatott "a világtöbbség" országainak moszkvai nagyköveteivel az ukrajnai rendezésről. Az uniós országok misszióvezetőit, akik korábban lemondtak egy találkozót az orosz diplomáciai tárcavezetővel, az eszmecserére nem hívták meg.

A miniszter a sajtónak elmondta, hogy Oroszország kész a párbeszédre Ukrajnáról és biztonságának garantálásáról, de csakis az egyenlőség, Oroszország biztonsági érdekei és a harctéri helyzet által kialakított új realitások alapján. Lavrov azt mondta, hogy a globális Dél szinte valamennyi országa, amelyet a Nyugat az ukrajnai rendezésről szóló találkozókra szólít fel, azt az üzenetet akarja közvetíteni, hogy az Oroszország részvétele nélküli konzultációk értelmetlenek.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök "békeformuláját" ultimátumnak nevezte,

amely azt követeli, hogy Oroszország kapituláljon és vonuljon vissza az 1991-es határokig. Lavrov szerint a Nyugatnak, ha hajlandó eltávolodni ettől, ezt ki is kell jelentenie. Mint mondta, most nem Oroszország következik a lépésben, patthelyzet van, de ezt nem Moszkva alakította ki.

Az MTI kérdésére, hogy konkrétan kiben látja a tárgyalópartnert Ukrajna ügyében, Lavrov kijelentette: "Már akkor is, amikor ennek az embernek a legitimitását még mindenki elismerte, mindenki tudta, hogy nem vele kell tárgyalni. Ennek az értelmetlenségéről akkor győződhettünk meg, amikor 2022 áprilisában meghiúsultak az isztambuli tárgyalások".

"Akkor elhittük azt a javaslatát, hogy közvetlen tárgyalásokra van szükség Oroszország és Ukrajna között. Létre is jött három forduló Fehéroroszországban, néhány további online forduló, aztán pedig az isztambuli személyes tárgyalások, amelyekre az ukránok első alkalommal hozták el a megállapodás fő téziseit, amelyekbe mi beleegyeztünk. Ezeket a fő téziseket parafálták is" - fejtette ki a miniszter. Emlékeztetett tá, hogy David Arahamija, az ukrán delegáció vezetője utóbb egy interjúban elismerte, hogy

Boris Johnson akkori brit miniszterelnök "megtiltotta" nekik a megállapodás aláírását.

"Azóta értjük, hogy nem Zelenszkijjel kell beszélnünk, hanem azzal, aki megtilt vagy megenged számára dolgokat. Amikor letisztul a helyzet, akkor beszélhetünk majd a tárgyalások formátumáról. Ezekre most senki sem áll készen Nyugaton. Vannak még félprovokatív felhívások, hogy Oroszországot rá kell venni a Zelenszkij formulája alapján való tárgyalásra, de úgy gondolom, hogy ezeket senki sem veszi komolyan, és azok helyében, akik adnak a hírnevükre, én felhagynék ennek a formulának az emlegetésével" - fogalmazott Lavrov.

A legvilágosabbnak és legkoherensebbnek a Kína által tavaly javasolt 12 pontos rendezési tervet nevezte. "A legalapvetőbb dolog számunkra az, hogy a kínai dokumentum a történtek okainak elemzéséből indul ki, és abból, hogy ezeket a kiváltó okokat meg kell szüntetni" - mondta.

Kifogásolta, hogy az összes NATO-tagot rá akarják kényszeríteni a Kijevnek való kötelező segélynyújtásra. Ellentmondásosnak és logikátlannak nevezte az érvet, miszerint a NATO-tagság biztonságot nyújt Ukrajnának, valamint képtelenségnek és ostobaságnak azt az állítást, hogy Oroszország meg akarja támadni a szövetség országait.

Az orosz diplomácia vezetője "nyilvánvalónak" nevezte Kijev részességét a krasznogorszki Crocus City Hall kulturális központ végrehajtott terrortámadásban,

mint ahogy számos más, orosz területen elkövetett terrorcselekményben is. Azt mondta, hogy "Ukrajna terrorista állammá vált, amely 10 éve terrorizálja saját országa polgárait és a határain túl is".

Közölte: az orosz külügyminisztérium hivatalosan felszólította az ukrán hatóságokat, hogy haladéktalanul hagyjanak fel a terrorista tevékenység támogatásával, adják ki a felelősöket, térítsék meg a károkat és teljesítsék a vonatkozó ENSZ-egyezményekben foglalt kötelezettségeiket.

Címlapról ajánljuk
Megérkezett a kínai elnök Budapestre
videó, képek

Megérkezett a kínai elnök Budapestre

Este kilenc óra előtt szállt le Hszi Csin-ping gépe a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Orbán Viktor és Lévai Anikó fogadta az elnöki párt.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.09. csütörtök, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Felemás zárás a tőzsdéken

Felemás zárás a tőzsdéken

Szerda reggel kedvezőtlen hangulatban telt a kereskedés Ázsiában, ezt követően pedig ugyan reggel jó hangulatban indult a nap Európában, de a déli órákra megtorpant az emelkedés. A magyar tőzsde ma alulteljesítő volt, ami elsősorban az OTP eséséből adódott. A hazai nagypapírok közül nagyot ralizott azonban a Mol, a befektetők megkönnyebbültek a hírre, hogy a kormány szerint az üzemanyagkereskedők eleget tettek a kormány kérésének az elmúlt két hétben. Egyre rosszabra fordul a hangulat az amerikai tőzsdéken, nem kizárt, hogy megszakad ma az öt napja tartó emelkedő széria.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×