eur:
413.48
usd:
396.47
bux:
78741.84
2024. december 22. vasárnap Zénó
Füst száll fel a lángoló moszkvai Crocus City Hall nevű hangversenyteremből, amelyben katonai terepruhát viselő fegyveresek tüzet nyitottak Krasznogorszkban 2024. március 22-én. Az épületben tűz ütött ki, a támadásnak halottjai és sebesültjei is vannak.
Nyitókép: MTI/AP/Szergej Vegyjaskin

Előzetesben a moszkvai mészárlás nyolcadik vádlottja

A nyomozás szerint tőle béreltek lakást a terroristák.

Aliser Kaszimov orosz állampolgár, aki a tádzsik többségű kirgizisztáni Os város szülötte, a nyomozás szerint lakást adott bérbe a terroristáknak. Kaszimov azt mondta, hogy a bérbeadás az Avito kereskedelmi portálon keresztül történt. Hozzátartozói szerint aligha lehetett tudomása a terroristák terveiről.

"A bűnözőket, akik közvetlen elkövetői voltak ennek a tömeggyilkosságnak, mint tudják, letartóztatták. A nyomozók gondos munkát végeznek, hogy megállapítsák ennek a barbár bűncselekménynek a körülményeit, kiderítsék a részleteket, meghatározzák az egyes résztvevők szerepét és bűnösségének mértékét, tanulmányozzák a kriminalisták és szakértők következtetéseit" - jelentette ki Vlagyimir Putyin elnök az orosz főügyészség igazgatótanácsának keddi ülésén.

Igor Krasznov főügyész azt hangoztatta, hogy az elkövetőket és ügyfeleiket elkerülhetetlenül utol fogja érni a büntetés.Szergej Lavrov orosz külügyminiszter egy keddi moszkvai sajtóértekezleten hangot adott meggyőződésének, miszerint Moszkvának aligha lesz szüksége nyugati segítségre a terrortámadás kivizsgálásában, és egyedül is boldogul a nyomozással, amelyet "elég hatékonyan, elég gyorsan" indított el. Érdekesnek nevezte, hogy alig egy nappal a vérfürdő után, amikor a Nyugat arról nyilatkozott, hogy Ukrajna nem érintett a támadásban, az Interpol váratlanul kijelentette, hogy kész segítséget nyújtani a nyomozásban.

A támadásnak 139 halottja volt, köztük három gyerek. Az orosz külügyminisztérium kedden közölte, hogy a Crocus City Hallban életét vesztette egy 24. évében járó munkatársa, Tatyjana Repina, aki 2021-ben végzett a tárca főiskoláján, és a nyelvi támogatási osztályon dolgozott.

Címlapról ajánljuk
Hogyan tartsuk távol a macskát a karácsonyfától?

Hogyan tartsuk távol a macskát a karácsonyfától?

„Curiosity killed the cat”, avagy a Kíváncsiság ölte meg a macskát – tartja az angol mondás. Amikor a karácsonyfáról és macskákról van szó, persze nem kell ilyen drámai kimenetelre számítani, de néhány óvintézkedés segíthet elkerülni, hogy ledőljön a fa.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.22. vasárnap, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×