Infostart.hu
eur:
363.22
usd:
323.92
bux:
145471.12
2026. október 19. hétfő Nándor
Vulkánkitörés Izlandon. Forrás: Harangi Szabolcs
Nyitókép: Harangi Szabolcs

Talán mégsem sodorja el a láva Izland egyik városát

Kisit fellélegezhettek Grindavík város lakói, miután a hatóságok egy fokozattal csökkentették a vészhelyzet súlyosságát.

A 3500 fős Grindavíkot november 10 óta több ezer földrengés rázta meg és a hatóságok attól tartottak, hogy az évtized legnagyobb vulkánkitörése következhet be, ezért szükségállapotot hirdettek - írja a hvg.hu.

A szakemberek számításai szerint komolyan fennállt a veszélye annak, hogy Grindavíkot, a közeli népszerű fürdőt, a Blue Lagoon-t vagy a hőerőművet elsodorja a láva. Az erőmű köré védelmi vonalat építettek, a várost pedig lezárták. A település lakóit evakuálták, a házakban és az utakban komoly károkat okoztak a földrengések, volt olyan út, ami kettévált.

Az emberek naponta néhány órára térhettek vissza, személyes holmijaikért.

Bár a vulkánkitörésre továbbra is van esély, két hegy, Hagafell és Sylingarfell közti területen. Az utóbbi napokban csökken a földrengések száma, bár a szakemberek a nagyon erős szél miatt néha nehezen tudják mérni a rengéseket.

Címlapról ajánljuk
Generációváltás zajlik a magyar a gazdaságban

Generációváltás zajlik a magyar a gazdaságban

Tovább gyorsult a generációváltás a magyar cégvilágban: miközben 2025-ben már negyedik éve tovább csökkent a cégek és az új cégalapítások száma is, a fiatalabb generációk súlya tovább nőtt az új vállalkozásokban. A „Z” generáció lett a magyar cégalapítás új motorja az OPTEN elemzése szerint – erről beszélt az InfoRádióban Alföldi Csaba Tamás, a cég információs szakértője

Orbán Viktor: ma rombolás zajlik, és nem tudni, lesz-e ebből valaha építkezés

Az elmúlt 16 év kormányzati eredményeinek rombolásával vádolta a Tisza-kormányt Orbán Viktor, a Fidesz elnöke vasárnap Lakiteleken, a digitális polgári körök (DPK) első országos táborában, hozzátéve: jelenleg nem látszik, lesz-e a rombolásból valaha építkezés. Azt ígérte: december végére újjászervezett, versenyképes párt lesz a Fidesz.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×