Infostart.hu
eur:
385.41
usd:
331.85
bux:
121830.81
2026. január 16. péntek Gusztáv
Farmers boots
Nyitókép: eclipse_images/Getty Images

Sayfo Omar: már Európában is vannak hivatalosan vízhiányos országok

Jelenleg 25 ország, a Föld lakosságának negyede küzd súlyos vízhiánnyal, négymilliárd ember pedig évente legalább egy hónapon át nem jut kellő vízmennyiséghez. A kedvezőtlen körülmények miatt tömegek kelhetnek útra a jövőben.

A vízhiány szempontjából legrosszabb a helyzet a Közel-Keleten és Észak-Afrikában, ahol a lakosság 83 százalékát sújtja extrém vízhiány – mondta el az InfoRádióban Sayfo Omar, a Migrációkutató Intézet vezető kutatója.

A szakember elmondta azt is, hogy vízhiány alatt azt az állapotot kell érteni, amikor egy országban, egy adott területen a vízkészleteknek hozzávetőleg a 80 százalékát felhasználják az emberek lakossági fogyasztással vagy ipari mezőgazdasági tevékenységekkel.

"Az az érdekes, hogy a vízhiányos országok között európai országok is vannak. Olyanok, mint Belgium például" – tette hozzá a kutató, aki szerint ez külön figyelmet érdemel, mivel az állandó vízhiány a történelmi példák alapján mindig komoly gazdasági, társadalmi változásokhoz vezet.

"Amikor különböző konfliktusokról beszélünk, akkor általában társadalmi megosztottságról beszélünk, vallási, etnikai ellentétekről, de nagyon ritkán beszélünk azokról az okokról, amelyek kiváltják ezeket az ellentéteket.

A feszültségeknek az oka az pedig számos esetben a vízhiány miatti gazdasági válsághelyzet"

– mondta Sayfo Omar. Példaként említette az arab tavasz felkeléssorozatát, illetve azon belül is például Szíria esetét, amely kifejezetten békés ország volt, ahol a különböző felekezetek tagjai egymással teljes harmóniában éltek. 2006-ban viszont nagyon súlyos szárazság kezdődött, az elmúlt száz év legnagyobb szárazsága, ami közvetlenül érintette a lakosság mezőgazdaságból élő harnadát. Ez a hárommillió ember megindult a nagyvárosok felé, hiszen elvesztette a megélhetését vidéken. "Olyan feszültségek jöttek létre, amelyek négy évvel később felkeléshez vezettek, majd aztán kialakultak különböző radikális csoportok, amelyek a válságnak kiszolgáltatott emberkörnek próbáltak valamiféle ideológiai kapaszkodót, társadalmi szervezőerőt adni a vallás radikális értelmezéseinek a képében" – mondta a a Migrációkutató Intézet vezető kutatója.

Sayfo Omar emlékeztetett arra is, hogy Szíriában végül a vízhiányból egy olyan társadalmi és politikai folyamat indult meg, amely aztán belső migrációhoz, konfliktushoz, majd pedig nemzetközi migrációhoz vezetett.

Ugyanez a folyamat ismétlődik meg, amikor a vízhiány miatt Észak-Afrikában a szubszaharai térségben egyre több helyen alakul ki gazdasági válság. Helyi szinten a vízhiány miatt nincs megélhetés, tönkre megy a helyi mezőgazdaság, a helyi ipar. Ezután pedig a családok a fiatal férfi tagjaikat elküldik olyan országokba, ahonnan aztán hazautalásokkal tudják segíteni a családjaikat. Ezek a célországok pedig jellemzően a mai világban Európában vannak – mondta el Sayfo Omar, a Migrációkutató Intézet vezető kutatója.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Mukics Dániel: a legtöbb helyen nem szabad a jégre menni a tavainkon, folyóinkon

Az életével játszik, aki sétálgat a Duna jegén. A hévégén is kitart a kemény fagy és sokan foglalkozhatnak azzal a gondolattal, hogy előveszik a korcsolyájukat és ellátogatnak valamelyik befagyott természetes vízhez, ehhez azonban előzetesen több dolgot tudni kell. Például a legnagyobb tavakon nem alakult ki ehhez elég vastag jég, máshol pedig néhány praktikát érdemes észben tartani.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Tovább ralizik a Mol, új csúcson a magyar tőzsde

Tovább ralizik a Mol, új csúcson a magyar tőzsde

Az elmúlt napokban a geopolitikai események vpltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Pluszban zártak tegnap az amerikai tőzsdék, a chiprészvények nagyot mentek a tajvani TSMC chip bérgyártó vártnál jobb negyedéves eredményei után, de a tegnap jelentő bankrészvények (GS, MS) is 5 százalék körüli pluszban zártak. Az ázsiai tőzsdék szintén emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb a hangulat, bár csak minimális az esés mértéke. A magyar tőzsde viszont fittyet hány a gyenge nemzetközi hangulatra, és új csúcsot döntött, részben a Mol ralijának köszönhetően.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×