Infostart.hu
eur:
388.49
usd:
330.61
bux:
110668.81
2025. december 22. hétfő Zénó

Az olasz kormány határozott fellépést ígért az anarchistákhoz köthető terrorakciók ellen

A kormány és a hatóságok határozott fellépését ígérte a miniszterelnöki hivatal vasárnap kiadott közleménye, amely az utóbbi napokban Olaszországban és Európa más városaiban elkövetett, anarchista csoportokhoz köthető terrorista akciókra reagált.

A kormányközlemény hangsúlyozza, hogy a terrorakciók nem félemlítik meg az intézményeket.

"Az állam nem egyezkedik azokkal, akik fenyegetik" - olvasható a közleményben, mely felsorolja az utóbbi két hónapban történt merényleteket és más erőszakos cselekményeket.

December 2-án felgyújtották az athéni olasz nagykövetség első tanácsosa autóját. A merényletet egy görög, de olasz nevű anarchista csoport vállalta magára, üzenetükben az olaszországi börtönben fogva tartott Alfredo Cospitóra hivatkoztak.

A római külügyminisztérium január 28-i bejelentése szerint Barcelonában az olasz főkonzulátus egyik ablakát betörték, a bejárati kaput pedig lefestették. Berlinben a nagykövetség egyik munkatársa járművét felgyújtották, ezután erősítették meg az összes diplomáciai képviselet védelmét.

Szintén szombaton egy római rendőrőrs épületénél robbant Molotov-koktél, majd anarchista csoportok csaptak össze a rendőrséggel, ahogyan korában Trento városában.

Vasárnap a liguriai Il Tirreno napilap igazgatójához érkezett borítékban lövedék: a mellette lévő, kézzel írt üzenetben az állt, ha Alfredo Cospito meghal, bírók és ügyészek válnak célpontokká. Korábban hasonló fenyegetést kapott Francesco Saluzzo torinói ügyész, aki életfogytiglanit kért Alfredo Cospitóra.

Az 55 éves Cospito, az úgynevezett Informális Anarchista Föderáció (FAI) korábbi vezetője tíz éve van börtönben terrorizmusért: 2012-ben lábon lőtte Roberto Adinolfit, az Ansaldo vállalat atomenergiáért felelős mérnökét, valamint pokolgépet helyezett el egy csendőrkaszárnyánál. Tavaly tavasszal börtönkörülményeit szigorították, magánzárkába helyezték, ez ellen október óta éhségsztrájkkal tiltakozik. Ügyvédje szerint egészségi állapota vészesen romlott.

Az anarchista üzenetek Alfredo Cospito börtönkörülményeinek enyhítését sürgetik.

Címlapról ajánljuk

A csehek és a sorkatonaság, érdekes felmérés készült

A csehek 53 százaléka egyetért az adminisztratív katonai nyilvántartás esetleges bevezetésével, míg egyharmaduk ellenzi azt – derül ki az NMS ügynökségnek a Cseh Rádió számára készített felméréséből. Az adminisztratív nyilvántartás a 18 és 60 év közötti cseh állampolgárokat érintené, akikre a hadkötelezettség vonatkozik.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.22. hétfő, 18:00
Vecsei Miklós
felzárkóztatásért felelős miniszterelnöki biztos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke
Társasági adó: amikor a kevesebb pont, hogy több

Társasági adó: amikor a kevesebb pont, hogy több

A vállalkozásfejlesztési szakpolitika alapvető célja, hogy a kkv-k számára kiszámítható és stabil működési keretrendszer álljon rendelkezésre. Ennek mentén időről időre fellángol a vita az adórendszert illetően is. Elég hatékony-e, megfelelően ösztönzi-e a gazdasági szereplőket, támogatja-e a növekedést? Segíti-e a társadalmi igazságosság érvényre jutását? Szükség van-e a hangsúlyok eltolására? Ez egy természetes folyamat és szükség is van rá, hiszen a gazdaság szerkezete változik, a gazdasági szereplők viselkedése sem állandó, így előfordulhat, hogy ami a múltban működött, ma már nem elég hatékony és vice versa. A vállalkozásbarát adózási környezet teremti meg azt az alapot, amelyre a vállalkozásfejlesztési szakpolitika célzott eszközei rá tudnak épülni: a támogatások, kedvezményes programok és fejlesztési ösztönzők így nem helyettesítik, hanem tovább erősítik az adórendszer vállalkozásbarát hatását, és elősegítik, hogy a vállalkozások a rendelkezésre álló lehetőségeket növekedéssé, innovációvá és tartós versenyképességgé alakítsák. Magyarországon a viták központjába igen gyakran a társasági adó kerül. A kritikák sok esetben a 9 százalékos kulcsot célozzák, a legjellemzőbb bírálat, hogy az alacsony adókulcsnak köszönhetően a vállalatok nem veszik ki eléggé szerepüket a közteherviselésből. Érdemes ezért körbejárni a társasági adó mértékét, megvizsgálva az a vállalkozásfejlesztéssel, növekedéssel való kapcsolatát, az alacsony adókörnyezet jelentette előnyöket, amelyek talán nem mindig szembetűnők.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×