Infostart.hu
eur:
351.97
usd:
304.29
bux:
135724.68
2026. június 13. szombat Anett, Antal
Nyitókép: MÁV

Szabotázsakció Németországban: ez egy nagyobb terrorcselekmény tesztje lehetett

Ézsak-Németország nagy részében szünetelt a vonatközlekedés a hét végén. A helyi hatóságok már akkor szabotázsakcióra gyanakodtak, amit most a belügy- és a közlekedési miniszter is megerősített. Szakértők immár arra gyanakszanak, hogy a hétvégi szabotázs tervezett terrorcselekmények tesztje lehetett.

A Deutsche Bahn vasúttársaság közlése szerint a hét végén két helyszínen – Berlinnél és Észak-Rajna-Vesztfáliában – több olyan rádiókommunikációs kábelt elvágtak, amelyek elengedhetetlenek a vonatok biztonságos közlekedéséhez.

A leállás több északnémét tartományt érintett, a vasúti közlekedés teljesen megbénult. A Bild című lap beszámolója szerint Nancy Faeser belügyminiszter is megerősítette, hogy a hatóságok szándékos bűncselekményekből indulnak ki. A miniszter utalt arra, hogy a történtek hátterét még nem sikerül felderíteni, a szövetségi rendőrség nagy erőkkel nyomoz.

Volker Wissing közlekedési miniszter ugyancsak azt közölte, hogy bűncselekmény történt. Utalt arra, hogy a vasútvonalak felügyeletét megerősítették.

Kezdetben ugyan még voltak olyan feltételezések, hogy műszaki hiba történhetett, később azonban a vasúttársaság már terrorcselekményre gyanakodott.

A Bild ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy az elmúlt években a Deutsche Bahn vasúttársaságnál gyakoriak voltak mind a késések, mind a járatőrlések is. Az újság utalt arra is, hogy mostani, immár egyértelműen szabotázsakciónk tartott leállásra azt követően került sor, hogy robbanások történtek az Oroszországot és Észak-Németországot a Balti-tenger alatt összekötő két Északi Áramlat földgázvezetéken.

A hétvégi szabotázsakció most viszont újabb fejezettel bővült. Ezúttal német információs technológiai szakértők fogalmazták meg azt a gyanút, hogy

a kábelek elvágásával a vasúti közlekedés megbénítása tervezett újabb terrorcselekmények tesztje lehetett.

A Der Spiegelnek nyilatkozó szakértők arra is felhívták a figyelmet, hogy Oroszország Ukrajna elleni háborúja óta jelentős mértékben megnövekedtek a Németország elleni kibertámadások. A kritikus infrastruktúra információs technológiai biztonságával foglalkozó, AG Kritis nevű független munkacsoport szóvivője szerint a múlt hét végén a Deutsche Bahn elleni szabotázsakció egyfajta tesztkísérlet lehetett. A cél pedig annak felderítése lehetett, hogy egy ilyen akciónak milyen hatásai vannak. A hétvégi bűncselekmény egy összehangolt akció része lehetett. Az elkövetők rendelkeztek a szükséges információkkal a kábelek helyzetéről, illetve a GSM-technológián alapuló vasúti rendszerről.

Mindez azt valószínűsíti, hogy olyan bűncselekményről volt szó, amely átfogó előkészületeket követelt

– jelentette ki Michael Wiesner szóvivő. Közölte azt is, hogy Az AG Kritis Oroszország Ukrajna elleni háborúja óta a korábbiaknál jóval több kibertámadást regisztrált.

A nyilvánvaló, hogy az orosz agresszió óta a "hibrid háború" nagyobb szerepet játszik. A "hagyományos" műveleteket kibertámadások kisérik – tette hozzá.

A hétvégi vasúti támadással kapcsolatban bejelentették azt is, hogy a szövetségi bűnügyi hivatal egyértelműen politikai indítékot feltételez. Ebből kiindulva nyomozást indított ismeretlen tettes ellen.

A történtek nyomán a pártok körében felmerült annak szükségessége, hogy növeljék a szövetségi rendőrség hatásköreit. Az indok Németország fenyegetettségének növekedése, amit az infrastruktúra elleni szabotázsakciók egyértelművé tettek – fogalmazott egy magas rangú szociáldemokrata politikus.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: nem teszek se fél, se teljes fordulatot

Orbán Viktor: nem teszek se fél, se teljes fordulatot

Miután újra, egy évre megválasztotta Fidesz-elnöknek a párt kongresszusa, Orbán Viktor zárszót mondott. „Generációváltás kell a párt élén, jöjjenek a harmincasok, negyvenesek. Ezt fogom előkészíteni, ezért kértem csupán egy évet” – mondta a volt miniszterelnök. Előzőleg a Fidesz-kongresszus egyhangúlag megváltoztatta a párt alapszabályát, vége a választókerületi rendszernek. Politikai nyilatkozatokat is elfogadtak a migrációs paktumról és a közjogi méltóságok leváltásáról.
inforadio
ARÉNA
2026.06.15. hétfő, 18:00
Virág Andrea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×