Infostart.hu
eur:
382.03
usd:
327.92
bux:
109015.19
2025. december 5. péntek Vilma

A Sinn Féin az ír sziget egyesítéséről szóló népszavazást sürgeti

Most először lehet övék a legnagyobb frakció.

A legnagyobb katolikus észak-írországi párt, a Sinn Féin szerint a jövő havi választások után napirendre kell venni az ír sziget egyesüléséről szóló népszavazást.

Az Egyesült Királyságban május 5-én helyhatósági választásokat tartanak, és ennek keretében újjáválasztják az észak-írországi törvényhozást (Stormont) is.

A felmérések hónapok óta következetesen azt valószínűsítik, hogy az ír sziget egy évszázaddal ezelőtti megosztása óta most először a Sinn Féin frakciója lesz a legnagyobb létszámú az új Stormontban.

Ez azt is jelenti, hogy a felekezetközi hatalommegosztásra alapuló belfasti kormánynak most először katolikus vezetője lenne Michelle O'Neill, a Sinn Féin észak-írországi tagozatának vezetője, a párt alelnöke személyében.

A Sinn Féin - az észak-írországi britellenes katolikus mozgalom legnagyobb politikai ereje - hétfő este Belfastban ismertetett választási programjában hangsúlyosan kiemelte az egyesítési népszavazás kérdését. A dokumentum leszögezi, hogy a brit és az ír kormánynak a jövő havi választások után meg kell határoznia az ír sziget egységesítéséről szóló referendum időpontját, mivel "most jött el az ideje annak, hogy a jövőről is szót ejtsünk".

Michelle O'Neill a választási programot bemutató rendezvényen kijelentette:

ír republikánusként egységes országként szeretné látni Írországot.

Hozzátette: felelőtlenség lenne, ha az ír, illetve az új észak-írországi kormány nem látna hozzá az ír sziget újraegyesítését célzó tervek előkészítéséhez.

Michelle O'Neill kijelentette azt is, hogy nem tartja kizárhatónak az egyesítésről szóló népszavazás megtartását még a jelenlegi évtized vége előtt.

Az észak-írországi rendezésről kötött 1998-as nagypénteki megállapodás lehetővé teszi egy ilyen referendum kiírását, ha a közvélemény-kutatásokból nyilvánvalóvá válik, hogy az észak-írországi lakosság többsége az ír sziget egyesítését pártolja.

Ebben az esetben a népszavazást London részéről a mindenkori brit kormány északír-ügyi minisztere kezdeményezheti saját belátása szerint, de az egyesítésről az Ír Köztársaságban is referendumot kell tartani.

Észak-Írország nem része az Anglia, Skócia és Wales uniójából álló Nagy-Britanniának, de vele együtt alkotja az Egyesült Királyságot a brit korona fennhatósága alatt.

Az 1998-as egyezménnyel elindított megbékélési folyamat eredményeként a britpárti protestáns mozgalom legnagyobb ereje, a Demokratikus Unionista Párt (DUP) és a Sinn Féin együtt kormányozza Észak-Írországot, olyan egységkormányt alkotva, amely a korábbi évtizedekben teljesen elképzelhetetlen lett volna.

A két politikai erő között azonban továbbra is rendszeresek villongások, és ez többször is a felekezeti kormányzás összeomlásához vezetett.

Az egyik legfőbb nézeteltérés az, hogy a Sinn Féin elkötelezetten pártolta az Egyesült Királyság EU-tagságát, a DUP viszont radikálisan EU-szkeptikus mozgalom.

Az Egyesült Királyság EU-tagságáról 2016-ban rendezett népszavazáson országos átlagban a résztvevők szűk, 51,89 százalékos többsége a kilépésre szavazott, Észak-Írországban azonban a választók csaknem 56 százaléka a bennmaradásra voksolt.

Skóciában szintén folyamatosan napirenden van az elszakadásról szóló újabb referendum kérdése, különösen a hat évvel ezelőtti EU-népszavazás óta, amelyen a skótok 62 százaléka a további uniós tagságra szavazott.

Nicola Sturgeon skót miniszterelnök, a Skóciában kormányzó függetlenségpárti Skót Nemzeti Párt (SNP) vezetője azóta sokszor hangoztatta azt a véleményét, hogy az EU-népszavazás eredménye miatt elengedhetetlenné vált az újabb skót függetlenségi referendum, mivel Skóciát egyértelműen kinyilvánított bennmaradási szándéka ellenére London "kirángatta" az Európai Unióból.

Skóciában 2014-ben már tartottak egy népszavazást a függetlenné válásról, de akkor a résztvevők 55 százaléka még arra voksolt, hogy Skócia ne szakadjon el Nagy-Britanniától.

Címlapról ajánljuk
Karácsonyi roham ide vagy oda, a kereskedelmi szövetség borúsnak látja a helyzetet

Karácsonyi roham ide vagy oda, a kereskedelmi szövetség borúsnak látja a helyzetet

Az Országos Kereskedelmi Szövetség álláspontja szerint még egy erős karácsonyi roham sem fogja egyenesbe hozni a kiskereskedelmi forgalom éves alakulását. Kozák Tamás, az OKSZ főtitkára szerint az árrésstopnak nincs jelentős hatása az élelmiszer-kereskedelem növekedésére, miközben az intézkedés jelentős károkat okoz az üzletláncoknak.

Orbán Viktor péntek reggel: a következő napokban derül ki, hogy a háború továbbterjed a mi irányunkba vagy letekerik a lángját

A Kossuth rádióban kezdte pénteki munkanapját a miniszterelnök. Elmondta: ha a háborút a harctéren kell megoldani, a fenyegetettség nőni fog – fogalmazott. Beszélt az orosz energiától való függésünkről, a gyenge Európáról, a Tisza Párt állítólagos programjáról és a kettős állampolgárság népszavazásának évfordulójáról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.05. péntek, 18:00
Bódis László
a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×