Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska
Nyitókép: Roszkoszmosz

Ukrán színekben dokkoltak a Nemzetközi Űrállomás új orosz űrhajósai - Moszkva szerint nem

A szkafanderen orosz címer is szerepel, így a Roszkoszmosz magyarázatának is lehet értelme, mely szerint a három űrhajós egyazon egyetemen végzett, amelynek a sárga szín is jelképe.

Élőben közvetítette a Roszkoszmosz és a NASA is, amint három orosz űrhajós, Gyenyisz Matvejev, Oleg Artemjev és Szergej Korszakov elstartolt, majd három órával később dokkolt a 408 kilométer magas Nemzetközi Űrállomáson.

Ám ez önmagában nem volna szenzációs, az már annál inkább, hogy induláskor még kék-fehér ruhát viselt a három férfi, érkezéskor viszont már sárga-kék szkafanderben, a nemzetközi közvélemény szerint egyértelműen ukrán színekben - igaz, rajta orosz címerrel - üdvözölték és ölelték át őket az amerikai és német kollégák - ez az első orosz kontingens a háború február végi kitörése óta.

A történet, mely szerint az űrhajósok így tiltakoznának az Oroszország által indított ukrajnai háború ellen, alapvetően kellemetlen lehetne Moszkva, illetve a Vlagyimir Putyint támogató Roszkoszmosz állami űrkutatási hivatal számára, ám hamar érkezett a hivatalos orosz magyarázat: a három érintett űrhajós korábbi egyeteme (Bauman Moszkvai Állami Műszaki Egyetem) színeiben dokkolt a Nemzetközi Űrállomáson, amely éppenséggel sárga is.

Az egyik, nyilatkozó orosz űrhajós széles mosollyal így kommentálta a ruházatot:

"rajtunk volt a sor, hogy színt válasszunk, sok sárga anyag gyűlt össze, ezért fel kellett használnunk".

Később a Roszkoszmosz a három közül az egyik utazóról egy fehér ruhás képet is közölt - olvasható a BBC riportjában.

A Nemzetközi Űrállomás Oroszország, az Egyesült Államok, Kanada, Japán és több európai ország közös űrprojektje, amelyet sikerrel vezet partnerségben az USA és Oroszország.

Ukrajna orosz inváziója óta az emberek szerte a világon a nemzeti lobogó színeit használják szolidaritás és támogatás kifejezésére.

Címlapról ajánljuk
Saját mobilja van egyre több óvodásnak, tiktokozik a gyerekek háromnegyede – a magyar valóság számokban

Saját mobilja van egyre több óvodásnak, tiktokozik a gyerekek háromnegyede – a magyar valóság számokban

Egyre több óvodás gyermeknek van saját telefonja, a gyermekek 7 százaléka pedig már 4–6 évesen mobilhasználó – derült ki az NMHH reprezentatív kutatásából, amelyet 2 ezer szülő és 2 ezer 7 és 16 év közötti gyermek megkérdezésével végeztek el. A felmérés rámutat arra is, hogy a gyerekek szabadidejük egyre nagyobb részét töltik digitális platformokon, a szülők egyre passzívabbak, a mesterséges intelligenciának pedig mindenki jobban hisz a kelleténél.

Kiss Róbert Richard a magyar idegenforgalomról: osztrák mintára kellene változtatni

Bécset és Budapest más környékbeli konkurensét nagyobb számban keresik fel azok a gazdagabb turisták, akik kikapcsolódásuk során megvásárolnak olyan termékeket, amelyeket egy átlagos turista nem tud vagy nem akar kifizetni – mondta az InfoRádióban a turisztikai szakújságíró, aki szerint Budapestnek az osztrák főváros lehet a követendő példa. Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség elnöke pedig arról számolt be, hogy hazánk tavaly duplaannyi vendéget fogadott, mint amennyien az országban élnek.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Lerántotta a leplet Amerika a félelmetes M1E3 páncélosról - Megszületett a csataterek új uralkodója?

Lerántotta a leplet Amerika a félelmetes M1E3 páncélosról - Megszületett a csataterek új uralkodója?

Az amerikai M1 Abrams harckocsi igazi túlélő: az 1980-as évek óta számtalanszor nekiállt már a Pentagon, hogy fejlesszen egy olyan tankot, amely szebb, jobb ütőképesebb – a végső döntés mindig az lett, hogy inkább maradjon még néhány évig a jól bevált páncélos. A napokban bemutatták az Abrams-család legújabb tagját Detroitban, az M1E3-ast, amely várhatóan a következő évtizedekben kiszolgálja majd az amerikai haderő igényeit, mint elsődleges harckocsitípus. Nézzük meg, mit lehet tudni a gépről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×