eur:
393.92
usd:
364.85
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
A vietnami egészségügyi minisztérium egyik alkalmazottja ellenőrzi az AstraZeneca svéd-brit gyógyszergyártó vállalat oltóanyagát tartalmazó szállítmányt a Noi Bai nemzetközi repülőtéren Hanoiban 2021. április 1-jén. Vietnam 811 ezer adag AstraZeneca vakcinát kapott az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és a GAVI Vakcinaszövetség vezetésével létrehozott, a védőoltások méltányos elosztását segítő COVAX program keretében.
Nyitókép: MTI/EPA/Luong Thai Linh

Oltás már lenne elég a fejlődő világnak, de hűteni nem tudják

300 millió adag vakcinának keresnek helyet: már nem az elérhető mennyiség a gond, hanem az, hogy nincs felszerelés a tároláshoz.

Tavaly a gazdag országok a rendelkezésre álló oltások nagy részét saját állampolgáraik beoltására használták fel, ami azzal járt, hogy az alacsony jövedelmű országokban élő emberek kevesebb mint egyharmadát oltották be, míg a gazdagabb országokban ez az arány meghaladja a 70 százalékot. Miközben egyre több adagnyi oltás vált elérhetővé a fejlődő országok számára, azok olyan akadályokkal szembesülnek, mint a hideg szállítási lánc hiányosságai, az oltóanyaggal kapcsolatos bizonytalanságok és a pénzhiány az elosztóhálózatok támogatására, írja a Reuters cikke.

Januárban a COVAX, a Gavi és a WHO közös kezdeményezése, 436 millió vakcinát osztott szét az országok között egy február közepén közzétett dokumentum szerint, az alacsony jövedelmű országok azonban május végéig csak 100 millió adagot kértek - először fordult elő, hogy a kínálat meghaladta a keresletet -, áll a COVAX független vakcinaelosztó csoportjának dokumentumában. A vakcinák bevezetése több fejlődő országban is problémát jelent.

A nyugat továbblép, a vírus mutálódhat

"Csak akkor tudjuk egyszer és mindenkorra megszüntetni a vakcinák eloszlásának aránytalanságát, ha képesek vagyunk segíteni az országoknak abban, hogy gyorsan és széles körben vezessék be a vakcinákat" - mondta a Gavi egy szóvivője.

Miközben a gazdag országok már nyitnak, a WHO és a közegészségügyi szakértők arra figyelmeztetnek, hogy

a vakcinák lassú terjedése a szegényebb régiókban lehetőséget ad a koronavírusnak arra, hogy tovább mutálódjon, akár új variánsokat is létrehozva.

Az oltóanyagok iránti alacsony keresletet a januári kiosztás során részben a közelmúltban megnövekedett készletekkel magyarázzák. A COVAX már több tízmillió adagot osztott ki az első negyedévben, és januárban elérte egymilliárd adag kiszállítását is. A vakcinaelosztásban részt vevő tisztviselők szerint ez azt jelenti, hogy az országok vonakodtak több adagot átvenni, mint amit fel tudnak felhasználni.

A Pfizer oltása okoz nehézséget

Szerdán a nigériai Abujában az elosztási kihívások megoldására csúcstalálkozót tartanak, amelyet az Afrikai Unió Afrikai Vakcinaszállítási Szövetsége hívott össze, és amelyen a WHO, a Gavi és más, az oltásokat Afrikában szétosztó szervezetek is részt vesznek. Az afrikai országok reménykedtek abban, hogy képesek lesznek több milliárd adag Covid-19 vakcinát beadni, tekintettel az ebolától a maláriáig terjedő halálos betegségek kezelésében szerzett tapasztalataikra, de

felszereléshiány miatt ez egyelőre nem elérhető cél.

Az Afrikai Unió 55 tagállamából 44-ben kritikus hiányosságok mutatkoznak: 24 országnak hűtőszekrényre van szüksége, 18-nak mélyhűtőre, 22-nek mélyhűtőkamrákra, 16-nak pedig hűtőkamrákra. A COVAX esetében a probléma különösen akut, mivel a Pfizer-BioNTech oltás, amelyet igen alacsony hőmérsékleten kell tartani, felváltotta az AstraZeneca vakcináját a programban. Az UNICEF felmérése szerint néhány afrikai országban, például Burundiban és Guineában a hűtési lánc minden pontján vannak hiányosságok, az országos szinttől a helyi elosztóközpontokig.

Az aggodalmak szerint a COVAX nem fektetett be elég gyorsan az infrastruktúrába és a felszerelésbe azokban az országokban, ahová oltóanyagot szállított. A problémát súlyosbítja a finanszírozás hiánya, valamint az, hogy az országok nem kapnak idejében értesítést a szállításokról - különösen az adományokról -, ami megnehezíti számukra az oltási kampányok megtervezését, mondták a közegészségügyi tisztviselők.

Fogytán van a pénz is

A globális kezdeményezésekre szánt pénz is kezd elapadni, mivel a gazdagabb nemzetek igyekeznek továbblépni a pandémiából. A Gavi azt állítja, hogy a negyedévben kért 5,2 milliárd dollárból mindössze 195 millió dollárt gyűjtött össze.

A pénzt a vakcinák beszerzésére és szállítására, valamint fecskendőkre és a szállítás támogatására fordítják az országokban.

Philippe Duneton, az Unitaid ügyvezető igazgatója szerint a tesztek és terápiás szerek, például az új vírusellenes szerek terjesztésére irányuló erőfeszítések hasonló pénzforgalmi problémákkal küzdenek.

"Nem sok pénz maradt abból, amit kaptunk. Van körülbelül 100 millió dollár, de ennél többre van szükségünk ahhoz, hogy a nemzetközi közösség számára megfizethető módon tegyük lehetővé a hozzáférést ezekhez a gyógyszerekhez, beleértve a tesztekhez való hozzáférést is" - mondta el.

Címlapról ajánljuk
Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Az Iszlám Állam mellett ukrán katonai hírszerzést sejti a 137 ember halálát követelő múlt pénteki terrortámadás mögött Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy folyamatosan erősödik az együttműködés Irán, Oroszország és Kína között, és részletesen szólt arról is, hogy miért fontos az izraeli miniszterelnöknek, hogy háborúzzon a gázai övezetben, és kik támogatják ebben.

MNB: megnőtt a forint inflációra gyakorolt hatása

A korábban vártnál mérsékeltebb növekedés, alacsonyabb, de az év közben kissé emelkedő infláció vár a magyar gazdaságra az idén – derül ki a Magyar Nemzeti Bank inflációs jelentéséből, amely 2025-re vetíti előre a 3 százalékos inflációs cél elérését.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×