Infostart.hu
eur:
386.47
usd:
331.94
bux:
118863.12
2026. január 13. kedd Veronika
A Moszkvai Városi Bíróság által közreadott képen Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus az ítélethirdetést hallgatja 2021. február 2-án. A bíróság a Navalnijra az Yves Rocher-ügyben kiszabott felfüggesztett börtönbüntetést letöltendőre változtatta.
Nyitókép: MTI/EPA/Moszkvai Városi Bíróság

Per indult a börtönben ülő Alekszej Navalnij ellen

Csalás és a bíróság megsértése címén indult per Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus ellen kedden a Vlagyimir megyei 2. számú, pokrovi börtönben.

A tárgyaláson két esetet egyesítettek. Ha bűnösnek találják, a politikust 15 évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatják.

Az első eljárást azon a címen indították Navalnij ellen, hogy a 2018-as elnökválasztási kampány alatt összegyűjtött 588 millió rubelnyi (jelenlegi árfolyamon több mint 2,4 milliárd forintnyi) kampányadományt, noha tudatában volt annak, hogy az úgynevezett Kirovlesz-ügyben történt korábbi elmarasztalása miatt el fogják tiltani a részvételtől. Ebből az összegből a vádirat szerint 356 millió rubelt (több mint 1,4 milliárd forintot) jogellenesen a saját céljaira költött el. Az ügynek négy adományozó a károsultja.

A második ügyet egy ügyésznek és egy tanúnak az "igazságszolgáltatás tekintélyét sértő" sértegetése címén indították. Navalnij abban a perben tanúsított kifogásolt magatartást, amelyben egy veterán rágalmazása címén tavaly februárban 850 ezer rubelre (csaknem 3,5 millió forintra) megbírságolták.

A tárgyalást abban börtönben rendezték meg, amelyben Alekszej Navalnij 2,5 éves büntetését tölti, amelyet az úgynevezett Yves Rocher-ügy miatt szabtak ki rá.

Címlapról ajánljuk
Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Éles politikai vita bontakozott ki Csehországban az Ukrajnának szánt lőszerszállítások miatt. A jelenlegi miniszterelnök, Andrej Babiš azt állítja: a korábbi kormány több száz milliárd koronányi fegyverüzletet bonyolított le úgy, hogy erről sem a parlament, sem a közvélemény nem kapott világos tájékoztatást. Petr Fiala volt kormányfő viszont azzal vádolja Babišt, hogy felelőtlen nyilatkozataival emberek és cégek biztonságát veszélyezteti.

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×