Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 7. szombat Rómeó, Tódor
Ferenc pápa a politikai élet képviselőhez beszél a bagdadi elnöki palotában 2021. március 5-én. Ferenc pápa négynapos történelmi jelentőségű látogatásra érkezett a közel-keleti országba, ahol előtte még nem járt katolikus egyházfő.
Nyitókép: MTI/AP/Andrew Medichini

Sok ima és elmélkedés után döntött az iraki út mellett Ferenc pápa

Budapesti látogatásáról és további terveiről is beszélt.

Sok ima és elmélkedés után döntött úgy Ferenc pápa, hogy a koronavírus-fertőzöttek számának növekedése ellenére Irakba látogat, és arra utalt, hogy Isten megvédelmezi a vírus ellen azokat, akik hozzá fordulnak. A katolikus egyházfő erről hétfőn beszélt útban Róma felé a pápai repülőgép fedélzetén, az őt kisérő újságírók előtt megerősítve, hogy szeptemberben Budapestre utazik.

Az iraki látogatással kapcsolatban elmondta: megértette, hogy egyes konzervatív katolikusok "az eretnekség irányába tett lépésként" értékelik majd Ali Asz-Szisztáni síita nagyajatolláhhal tartott találkozóját, de néha vállalni kell a kockázatot a vallások közötti kapcsolatokban.

A 84 éves Ferenc pápa, aki mintegy 50 percen át állva beszélt, beismerte, hogy

több mint egy éves szünet után tett első külföldi látogatása jobban kifárasztotta, mint a korábbiak.

"A 84 évnek megvannak a következményei" - mondta, hozzátéve, nem tudja, hogy lassulnak-e majd a látogatások.

Az elmúlt két hónapban Ferenc pápát ismét isiásza kínozta, de nem halasztotta el a történelmi iraki látogatást.

A repülőgépen kijelentette azonban, hogy úgy érezte, "újjászületett", miután börtönben érezte magát a koronavírus-járvány miatti korlátozások idején.

Míg a zárt körben tartott pápai rendezvényeken betartották a maszkviselés és a távolságtartás szabályait, vasárnap este az észak-iraki Erbíl stadionjában tartott misén ezrek - mindenekelőtt fiatalok - vettek részt, és többségük nem tartotta be az előírásokat.

Az utazás egyik csúcspontja a Nedzsefbe, a síiták szent városába tett látogatás volt, ahol Ferenc pápa találkozott a 90 éves Szisztánival, az iraki és a külföldi síiták első számú vezetőjével.

"Egyes bírálók azt fogják mondani, hogy a pápa nem bátor, hanem meggondolatlan, hogy a katolikus dogmák ellen cselekszik, ami egy lépésnyire van az eretnekségtől" - mondta a pápa a találkozóról.

A katolikus egyházfőt az elmúlt időszakban sokat bírálták a moszlim világ felé történt nyitás - egyebek mellett a 2019-ben tett abu-dzabi látogatása során az egyiptomi szunnita al-Azhar egyetem és vallási központ nagyimámjával aláírt, a vallásközi testvériségről szóló közös dokumentum - miatt. Ez volt az első pápai látogatás az Arab-félszigeten, ahol az iszlám legszentebb helyei találhatók.

A pápa elmondta, hogy "szerény embernek, nagy bölcsnek, Isten emberének" találta Szisztánit, és a találkozó "jót tett a lelkének".

Vasárnap Moszulban a pápa az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet megszállása (2014-2017) idején a romokban heverő városban élő moszlimokkal és keresztényekkel találkozott. Újságírónak elmondta, hogy a Moszulban tett látogatás - ahol a hihetetlen kegyetlenség nyomán romba dőlt házak és a régi templomok helyén tátongó kráterek fogadták - megrázta őt.

A pápa a nemzetközi nőnap alkalmából bírálta a nőkkel szembeni bánásmódot is. Példaként említette, hogy az IÁ rabszolgaként árulta a jezidi nőket.

A katolikus egyházfő hozzátette, hogy

nagyon szeretne rövidesen Libanonba látogatni, hogy szolidaritását fejezhesse ki minden vallás ott élő képviselőivel.

Ferenc pápa az őt kisérő újságírók előtt bejelentette, hogy szeptemberben Budapestre utazik, hogy részt vegyen az eucharisztikus világkongresszus zárómiséjén. "Budapest csak két órányi autóútra van Pozsonytól. Miért ne látogassam meg a szlovákokat is?" - tette hozzá.

A pápai repülőgép hétfő délben szállt le Rómában.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: Szombathelyen is mindenki tudja, soha többé háborút!
Cikkünk frissül!

Orbán Viktor: Szombathelyen is mindenki tudja, soha többé háborút!

Újabb háborúellenes gyűlést tartanak a Digitális Polgári Körök, ezen a szombaton Szombathelyen. Az esemény fő szónoka Orbán Viktor miniszterelnök. Szombathelyet rommá lőtték a második világháborúban. Itt mindenki tudja: Soha többé háborút! – mondta, majd a fiatalokhoz szólt: „Vegyétek komolyan magatokat! A kamu lázadás semmi. Lázadni a magyar kormány ellen? Az nem nagy dolog. Lázadjatok Brüsszel ellen! Onnan fenyegetnek minket!” A 2026-os választás a háború előtti utolsó választás. Ekkor fogunk dönteni arról, hogy megyünk-e a háborúba – tette hozzá.

Donald Trump ultimátumot adott Kijevnek és Moszkvának

Az Egyesült Államok júniusig szabott határidőt Ukrajnának és Oroszországnak arra, hogy megállapodásra jussanak a közel négyéves háború lezárásáról – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök újságírókkal pénteken, azzal, hogy szavait csak szombat reggel lehet nyilvánosságra hozni.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
Államcsőd fenyegeti a földi paradicsomot, teljesen bedőlhet vele az eszköz, ami eddig még soha

Államcsőd fenyegeti a földi paradicsomot, teljesen bedőlhet vele az eszköz, ami eddig még soha

Áprilisban technikai államcsőd fenyegeti a trópusi paradicsomként és luxus üdülőhelyként emlegetett Maldív-szigeteket: egy 2021-ben kibocsátott 500 millió dolláros speciális államkötvény lejárata és a kapcsolódó kifizetések teljesen kimeríthetik az ország tartalékait. A történet túlmutat a szigetországon: szuverén kibocsátó még nem csúszott meg szukukkal, így egy esetleges késedelem precedenst teremtene, ami a teljes iszlám pénzügyi piac reputációját megrázhatja. A maldív kormány így külső mentőövekben, refinanszírozásban és tartalékfelhasználásban bízik, de a piac számára az áprilisi határidő csak az első nagy stresszteszt egy hosszabb adósságspirálban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×