Infostart.hu
eur:
364.15
usd:
325.61
bux:
144062.4
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán
Félárbocra eresztették az amerikai zászlót a Washington-emlékmű lábánál, a Washington központjában elterülő National Mall parkban 2020. május 22-én. Donald Trump amerikai elnök elrendelte, hogy május 24-én napnyugtakor így emlékezzenek meg a koronavírus áldozatairól. Az Egyesült Államokban már madjnem százezer áldozata van a járványnak.
Nyitókép: MTI/EPA/Michael Reynolds

Kis-Benedek József: korántsem lefutott ügy Donald Trump döntése

Az amerikai elnök bejelentette, felmondják a Nyitott Égbolt szerződést. Az egyezmény főként az európai országok érdeke, felmondása pedig az Egyesült Államok és Oroszország közti bizalom romlását jelzi - mondta az InfoRádiónak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, hozzátette azonban: a döntés nem végleges.

A Nyitott Égbolt megállapodás az 1975-ben elkezdett helsinki folyamat része, egy bizalomerősítő intézkedés, ebből fakadóan elsősorban politikai jelentőséggel bír - mondta az InfoRádiónak nyilatkozó Kis-Benedek József. A 2002-ben elfogadott egyezmény lényege, hogy a megállapodás révén a feleknek – jelenleg 35 állam – biztosítaniuk kell egymás számára, hogy katonai repülőgépek adott objektumok fölött repülést hajthassanak végre, a látottakat pedig rögzíthessék, akár éjjellátó berendezéssel szerelt kamerákkal, fényképezőképekkel. Ebbe beleértendők az adott ország legkényesebb területei is – tette hozzá a szakember, aki szerint a Nyitott Égbolt elsősorban azon országok számára fontos, köztük a kelet-európai térség államai, amelyek között a viszony nem kifejezetten jó.

A Trump-adminisztráció mostani lépése nem egyedülálló, egy folyamat a része, mint például a Középhatótávolságú Nukleáris Erőkről szóló Egyezmény tavalyi felmondása. Jövőre jár le a START rakétákra vonatkozó szerződés hatálya, ami hasonló sorsra juthat.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára szerint érthető Donald Trump véleménye, miszerint a Nyitott Égboltra nincs különösebb szükség, legalábbis amerikai szempontból, főként azért, mert az általa nyert információk manapság az űrből is begyűjthetők. Az indokok között szerepel továbbá, hogy Oroszország többször is megsértette a megállapodást, és nem engedélyezte kényes területek fölött a berepülést. Vagyis

a szerződés felmondása alapvetően az amerikai–orosz bizalomvesztésből fakad

– fogalmazott a szakértő.

Kis-Benedek József meglátása szerint a Nyitott Égbolt felmondása valós veszéllyel nem jár, kizárólag politikai jelentőséggel bír: egy bizalomerősítő intézkedés megszűnik. A szakértő ugyanakkor hangsúlyozta: hat hónapos türelmi időszak van, és nem tudni pontosan, hogy mit értett Donald Trump azalatt:

„ha az oroszok betartják a szabályokat, akkor ebből még vissza lehet lépni.”

Ugyanakkor nem szabad arról sem megfeledkezni, hogy az Egyesült Államokban választások lesznek novemberben, aminek a kimenetele nem látszik – jegyezte meg az egyetemi tanár, arra is emlékeztetve, hogy a demokrata oldalon, de még a republikánusok között sem mindenki támogatja a Trump-féle ötletet.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Elfogadták a gyermekvédelmi törvényt is – sorozatban szavaz az Országgyűlés, Magyar Péter máris reagált

Elfogadták a gyermekvédelmi törvényt is – sorozatban szavaz az Országgyűlés, Magyar Péter máris reagált

Vagyonvédelmi hivatal, Bászna-ügy, médiatanács, ügynökakták – szavazásdömping kedden az Országházban. A Fidesz és a KDNP „gendertörvénynek” nevezte és a gyermekvédelmi törvény ellen szavazott, Magyar Péter miniszterelnök rögtön reagált. Most zajlik a titkos szavazás a vagyonvédelmi hivatal újabb elnökhelyetteseiről.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Fordulat a Mol gigaüzletében - Mit csinál az árfolyam?

Fordulat a Mol gigaüzletében - Mit csinál az árfolyam?

Komolyabb eladási hullám söpört végig kedden az ázsiai tőzsdéken, miután ismét felerősödtek a mesterséges intelligenciával kapcsolatos befektetői aggodalmak. Európában ugyanakkor többnyire folytatódik az emelkedés. A magyar tőzsdén az OTP tovább emelkedik, kisebb mínuszban van viszont a Mol, miután Aleksandar Vučić szerb elnök szerint nem zárható ki, hogy Oroszország végül amerikai befektetőknek értékesíti a szerb NIS olajvállalatban meglévő tulajdonrészét. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×