Infostart.hu
eur:
364.6
usd:
315.83
bux:
148587.82
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

Új pártot alapított a brazil elnök, nagy célokat fogalmazott meg

Új politikai pártot alapított Szövetség Brazíliáért (APB) néven Jair Bolsonaro radikális jobboldali brazil elnök a korrupció elleni harc és a keresztény értékek előmozdításának jelszavai alatt.

Az elnök lelkes támogatói gyűltek össze egy szállodánál Brazíliavárosban, hogy meghallgassák Bolsonarót, miután levezette a párt első gyűlését, lefektette alapszabályát és kijelölte a végrehajtó bizottság hatásköreit. "Ma lehetőségünk van arra, hogy egyesítsük a jóhiszemű brazilokat hazánk jövőjéért" - mondta az elnök a beszédben.

Az APB csütörtökön közölte, hogy a párt elnöke Bolsonaro, míg első alelnöke az elnök legidősebb fia, Flávio Bolsonaro szenátor lesz.

A Reuters hírügynökség szerint az új párt leginkább a gyorsan növekvő brazil evangélikus keresztényi közösség tagjaitól vár támogatást, közülük tömegesen voksoltak Bolsonaróra a 2018 októberi elnökválasztáson, aki egyebek között ígéretet tett arra, hogy gátat vet az abortusz legalizálásának, a melegházasságnak és a marihuánahasználatnak.

Az APB alapelvei között szerepel az élet védelme a fogantatás pillanatától, valamint hogy törvénybe foglalja a lőfegyverviseléshez való jogot a magántulajdon védelme érdekében.

Bolsonaro elmondta, hogy reményei szerint eddigi pártja, a Szociálliberális Párt (PSL) 53 - az alsóházban ülő - törvényhozójának legtöbbje, valamint további három szenátor követi őt az APB-be.

Címlapról ajánljuk
Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

A PDSZ alapvetően támogatja az alsó tagozat gyermekközpontú megújítását célzó 14 pontos javaslatcsomag szakmai irányait, ugyanakkor a jó célokhoz biztosítani kell a megvalósítás feltételeit is és minden pluszfeladathoz időt és pénzt kell rendelni – erről beszélt az InfoRádióban a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője.

Államfőválasztás – Tucatnyi jelölt közül találta meg a magáét a Tisza Párt, részletek

A Tisza képviselőcsoportja minimum tíz emberrel egyeztetett az államfőjelöltségről, a szombati frakcióülésre már csak három név maradt és a frakció végül elsöprő többséggel szavazta meg Baka András jelölését. Erről újságírói kérdésre beszélt Hallerné Nagy Anikó (Tisza), az Országgyűlés házelnöki feladatait ellátó alelnöke hétfőn a Parlamentben.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Lakatos Júlia
a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×