Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária

Politico: az Egyesült Államokban 2032-ra nem lesz megfelelő számú és felkészültségű orvos

Az Egyesült Államokban 2032-ra nem lesz megfelelő számú és felkészültségű orvos - tudatta a Politico című lapban hétfőn közzétett összeállításában az amerikai orvosegyetemek szövetsége.

A fizetett hirdetés formájában közzétett elemzésében a szövetség megállapította: 2032-re a szükségesnél 122 ezer orvossal kevesebb szolgálja majd a betegeket az országban. A hiány mind az általános orvosok, mind a szakorvosok körét érinti majd. Ennek következtében egyre nehezebb lesz megfelelő orvosi ellátáshoz jutni, elsősorban a vidéki és elzárt, kisebb településeken.

A tanulmány felhívta a figyelmet arra is, hogy már most is legalább 84 millió amerikai él olyan vidékeken, ahol nincs megfelelő számú és felkészültségű orvos.

A jelenlegi és a várható orvoshiánynak a szakemberek szerint több oka van. Az egyik a többi között az, hogy idősödik az orvostársadalom. Az amerikai orvosok egyharmada 65 éven felüli, és készül a visszavonulásra.

Fontos okként jelölik meg a jelentést készítők azt is, hogy az amerikai társadalom egyre sokszínűbb, vagyis gyarapszik a különböző népcsoportok lélekszáma. A világ olyan vidékeiről is érkeznek az észak-amerikai kontinensre, ahonnan az Egyesült Államokban alig ismert betegségeket "hoznak magukkal".

Az elemzés nem tér ki a klímaváltozás miatt várható népvándorlásra. A Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) ugyanakkor már évekkel ezelőtt nyilvánosságra hozott egy elemzést, amelyben e tényezők várható egészségügyi következményeire hívta fel a figyelmet.

Az orvosegyetemek szövetsége minden bizonnyal erre is célzott, amikor felemlítette, hogy eddig ismeretlen betegségek jelennek majd meg, a már ismert kórok pedig összetettebb kezelést, következésképpen magasabb fokú orvosi felkészültséget és szélesebb körű ellátást igényelnek majd.

"E kihívások nagy kockázatot jelentenek országunk számára" - hangsúlyozták az összeállítás szerzői.

Megállapítva, hogy jelenleg 154 akkreditált intézményben és több mint 400 kórházban és egészségügyi intézményben folyik orvosképzés az Egyesült Államokban, a szakemberek leszögezték: bővíteni kell mind az oktató kórházak számát, mind a kiképzendő orvosok és nővérek lélekszámát.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Donald Trump amerikai elnök július 30-án történelmi áttörésként jelentette be, hogy a Hamász és a Gázai–övezet valamennyi palesztin fegyveres csoportja beleegyezett a teljes fegyverletételbe. A folyamat azóta alig halad. Bár most úgy tűnik, hogy a Hamász hajlandó megtenni az első lépést, Izrael a belföldi választási kampány miatt húzza az időt.

Már az osztrákok is menekülnek a tűz elől

Tűz ütött ki pénteken egy kelet-ausztriai erdőségben, a közeli településről mintegy százötven embert kimenekítettek, mintegy 100 méternyire a lángoktól - jelentette az ORF.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Nyilvánosságot látó felvételek alapján az ukrán fegyveres erők augusztus 12-13 között több orosz hadihajót - köztük a Fekete-tengeri Flotta jelenlegi zászlóshajóját - is megrongáltak Novorosszijszk kikötőjében. Mindeközben folytatódik a két harcoló fél között egymás gabonaszállítmányainak támadása, melyre Volodimir Zelenszkij ukrán elnök most tűzszünetet ajánlott. A fronton az orosz és az ukrán erők is területszerzésekről tesznek jelentéseket. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×